Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV (1959), 373-85

.131 telen megelégedni annak megállapításával, hogy „műveinek belső értéke nem volt arányban terjedelmükkel", s hogy legnagyobb érdeme nem is műveiben, hanem abban van, hogy az öregedő Goethét megismertette Kelet világával. A magyar őstörténettudománynak azonban HAMMER még később is szolgálatot tett azzal, hogy felhívta a figyelmet Abü-l-Fidá' magyar vonatkozású adatára. Erről TOLDY FERENchez 1849 elején, a legnagyobb viharok idején írt levelében emlékezik meg (MTA Kézirattár, vö. Pais-Eml. 270). így, ha ma már nem túlozhatjuk is úgy HAMMER érdemeit, mint egykor KÁLLAY FERENC (TudTár. 1838: 139) tette, nem is feledkezhetünk meg róluk teljesen. Mindenesetre kár, hogy HAMMER visszaemlékezéseiből, amelyeknek azonban a nagy osztrák orientalista és egykori akadémiai elnök iránti kegyeletből R. BACHOFEN VON ECHT csak egy tizedét tette közzé (FontRerAu8tr. 2. Abt. 70. Bd. Wien, 1940.), HAMMERnek a magyar őstörténészekkel és a M. T. Akadémiával való kapcsolatairól nem tudunk meg többet. 7. Ha azonban a magyar őstörténettudománynak tett érdemekről beszélünk, akkor még inkább meg kell ezt tennünk D'OHSSONnal kapcsolatban. D'OH8SONra ugyan mind a régibb (pl.: FEJÉR GYÖRGY, Aborigines 142; LUKÁCSY i. m. II, 97), mind pedig az újabb (pl.: NÉMETH, HonfKial. 197; TELEGDI: i. h. 282) magyar őstörténeti irodalomban történtek alkalmi hivatkozások, a „Deş peuples du Caucase" igazi jelentőségéről azonban talán csak egy alkalommal (Pais-Eml. 269) esett szó. Hasonló azonban a helyzet külföldön is. így J. FÜCK előbb idézett művében 8 lapot ír HAMMERTOI, ugyanakkor azonban D'OHSSONnak a nevét sem említi, MARKWART pedig (Streifzüge 38, 1. j.) megelégszik annak megállapításával, hogy D'OHSSON müve számára nem volt hozzáférhető (sokkal méltányosabban jár el V. MINORSKY, Hudüd 448). Pedig MARKWARTnak a kaukázusi és Volga vidéki népekre, közöttük a baskírokra, kazárokra, bolgárokra és Jugriára vonatkozó fejtegetéseiben szinte minden egyes lapon hivatkoznia kellett volna i>'()HSSONra is, aki az ide vonatkozó adatok legnagyobb részét — jórészt kéziratok alapján — már 1828-ban idézte. Egyébként, ami a sza várd-adatokat illeti, D'OHSSON, bár jól ismeri és gyakran idézi Konstantinos „magyar" fejezeteit is, a SAINT MARTIN (Mémoires II, 425: savord-) művéből vett örmény adatot nem kapcsolja össze a császáréval. Ennek egyebek mellett feltehetőleg az is az oka volt, hogy D'OHSSON sokkal óvatosabban járt el a népnevek magyarázatában, mint MARKWART. Az örmény adatokkal bizonyára azért nem foglalkozott részletesen, mert nem rendelkezett megfelelő örmény ismeretekkel. Pedig D'OHSSON maga is örmény származású ember volt, aki, mint apja, a szintén kiváló orientalista I. M. D'OHSSON (a híres „Tableau général de l'Empire Ottoman I, II" szerzője, a III. kötetet már fia adta ki), a svéd állam szolgálatában folytatott diplomáciai tevékenység mellett foglalkozott az orientalisztikával (vö. a Nordijsk Familjebok, Konversationslex'. och Realenc. ide vonatkozó cikkét, amelynek adatait LAKÓ GYÖRGY volt szíves a számomra hozzáférhetővé tenni). A két D'OHSSONnal bizonyára HAMMERnek is voltak valamilyen személyes kapcsolatai. Az ifjabbik D'OHSSONnak HAMMERhez írt három leveléről mindenesetre BACHOFEN VON ECHT kiadványában (562) is szó van. THURY és D'OHSSON szavárd-adataihoz még MARKWART csatolt néhány újat. Ezek közül a legfontosabb a Baláduri arab adatára való utalás (Streifzüge 36—7) volt. Baláduri adata mutatja, hogy szavárdok már 750 előtt is 79