Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

A szavárd-kérdés Thury József előtt és után: Magyar Nyelv LV (1959), 373-85

.131 az őstörténeti szemléletnek a híve lett, és az is maradt az ugor—török háború során a későbbiekben is. LUKÁCSY szkíta—örmény—magyar elmélete viszont rohamosan feledésbe merült, s vele együtt tűnt el sajnos hosszú időkre nálunk az örmény források iránti érdeklődés is. Erősen foglalkoztatta LuKÁcSYt természetesen az Örményország irányába vándorló szavárdok kérdése is. A legfontosabb ide vonatkozó gondolata azonban, a Zâf(e)ıçoı névnek és a U'Hfv '• Sper (modern Ispir, a Fekete-tenger délkeleti kiszögellésénél) örmény földrajzi névnek az azonosítása, kétségtelenül téves. A Sper név ugyanis a Lâıleıgeç ~ ZáoneiQez népnévvel függ össze (vö. HÜBSCHMANN: IdgForseh. XVI, 287), amely azonban már Herodotos korában a Pontus környékének földrajzi névkészletéhez tartozott. Igaz ugyan, hogy a régi sa(s)peir-eket már egy bizánci szerző. Stephanos Byzantios (Eáneige;, l&voç év rfj peaoyeíg rijç riovrıxrjç, ol vvv dtá rov (} keyópevoi Hdfteıçeç: MORAVCSIK i. m. 228) és nyomában igen sok XIX. századi történész összekapcsolta a savirokkal, ez azonban nyilvánvalóan anakronisztikus népetimológia, ugyanolyan, mint az Anonymus Ravenna snál található akatzir — kazár azonosítás, amely azonban még ma is kísért (vö. legutóbb W. B. HENNING

: BSOAS. XIV, 502—7). 4. LuKÁcSYt szkíta—örmény—magyar elmélete elsősorban a pozsonyi DANKOVSZKY GERGELLYel állította szembe, aki Akadémiánk híres kültagjának, KLAPROTHnak a hatása alatt a Kaukázustól északra, Madzsar középkori város környékén kereste a magyar őshazát (A magyar nemzet maradékai az ősi lakó helyekben. Pozsony, 1826. 7—8), és éppen ezért kizárta a Volgán túli pártusokat a hun—magyar rokonságból. DANKOVSZKY a szavárdokra vonatkozó adatokat is ebben a szellemben magyarázta. Elfogadta Stephanos Byzantios magyarázatát, de egyben egy új, hírhedt etimológiát is adott, amely szerint a Táfagzoi név a Kaukázust elzáró kapukra való tekintettel 'závár'-nak értelmezendő (Hungarae constitutionis origines. Posonii, 1826. 24—5),— amiért FEJÉRtől (TudGyűjt. 1838/X, 4) a „tótizáló és szófaragó DANKOVSZKY" jelzőket kapta, és azt a megjegyzést, hogy „ilyen önkényes szócsavarásoktól iszonyodniok kell a józan historikusoknak". Jelentkezik azonkívül DANKOVSZKY szavárd-adatai között Justinus (XLI. 5.) nyomán a pártusok történetében szereplő Zapaortene hegység neve is, amely HORVÁT ISTVÁN álmodozásaiban és még LuKÁcsYnál is komoly szerepet játszik. Mindezeket a valóban „szófaragó" és földrajzi szempontból is teljesen elhibázott elméleteket FEJÉR GYÖRGY zúzta szét: HORVÁT „filiszteus" elméletét egy külön könyvben (Dissertationes. Budae, 1837.), DANKOVSZKYét pedig az imént idézett cikkben. LUKÁCSY tehát 1870-ben egy lényegében már teljesen túlhaladott álláspontot védelmezett, amely a tőle hangoztatott formában többé soha nem jelentkezett. Hasonlóan elavult volt LUKÁCSY bizonyítási módja is. Történeti fejtegetéseiben sok helyet juttatott XVIII. századi exegetikai műveknek, így S. BOCHART „Geographia sacra"-jának, CALMET exegetikai munkáinak és egész sor más, egykor híres, de már LUKÁCSY korában is kiérdemesült műnek. Éppen ez a körülmény tette nehézzé LUKÁCSY téves idézetének felkutatását. Minthogy az idézetben Togarma fiairól is szó van, csak annyi látszott világosnak, hogy LUKÁCSY forrása valamelyik régi, latin nyelvű Genesis-kommentár vagy valamilyen bibliai földrajz lehet. Ezen a nyomon 77