Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A magyar népnév legrégibb előfordulásai a forrásokban: Pais Dezső Emlékkönyv (1956), 268-75
268 „hunok" mellett magyar „hunok" is laktak a Kubán környékén (vö. NÉMETH GYULA, HonfKial. 165-71,217). Mindez azonban csak közvetve bizonyíthatná Muageris népének magyarságát, s el kell ismernünk, hogy a Muageris = magyar azonosítás alapja és egyben legfőbb bizonyítéka mindenképp a két név hasonlósága marad. Ez a hasonlóság, bár egyáltalán nem kényszerítő (vö. BÁRCZI: MNy. XXXIX. 290; vö. még MOÓR: NéNy. IV, 168) mindenesetre meggondolkoztató, s legutóbb PAIS DEZSŐ (MNy. XLIX, 290) új magyarázati lehetőségekre mutatott rá a Muageris név w-a-jávai kapcsolatban is. A Muageris-kérdésben tehát korai volna a végső szót kimondani, s úgy látszik, hogy DESERICZKY „arbitrantur nonnulli"-ja egy ideig még érvényben fog maradni. Viszont világos az is, hogy a Muageris-epizód körül túlságosan sok a bizonytalanság ahhoz, hogy ez az adat más magyar őstörténeti kérdésekben támasztékképpen szerepelhetne. 4. Igen fontos ezzel szemben Gaihâııinak a magyarokra vonatkozó tudósítása, amely a magyar történelem első kétségbevonhatatlan hitelű írott forrása. A Gaihaiü-kutatás szintén sokat haladt 1895 óta, bennünket azonban ez alkalommal csak a m.g.y.riya névalak körüli fejlemények érdekcinek. A,X—XIV. századi arab földrajzírók azonosnak tekintették a magyarokat és a baskírokat, s mind a mai Magyarországban lakó magyarokat, mind pedig az uráli baskírokat baskír néven emlegették (vö. NÉMETH, HonfKial. 300—6). A IX. század 70-es éveire vonatkozik Gaiháni magyarokról szóló tudósítása. Gaiháni nem tud a baskírokról. Minthogy azonban a m.g.y.riya-nak nevezett magyarok területének egyik határát Baskiriába teszi (vö. Századok 1943: 294—300), az ő tudósításának hátterében is a baskir-magyar azonosság gondolata áll. Gaihánit még a honfoglalás után évszázadokkal is idézgették a mohamedán kompilátorok. Ezek közül HAMMER 1825-ben a legkésőbbieket adta ki: Muhammad Za'im (1578.), Hağği Halfa (megh. 1658.) török szerzők szövegeit, akik fiukrullâh ibn Sihâb ad-din (1456.) perzsa nyelvű művéből merítettek (vö.: THÚRY JÓZSEF: Száz. 1896: 778—85; JANICSEK ISTVÁN: Száz. 1929: 225—36). 1 Sukrnlláh közvetlen forrása Muhammad-i 'Aufi perzsa szerző (XIII. sz.) munkája volt (vö. KMOSKÓ MIHÁLY: Tört. Szemle XIV. 14—54). 'Aufi sem közvetlenül Gaihániból merített: az ő forrása Marwazi 1100 körül írt arab nyelvű műve volt, amelyet 1942-ben tettek közzé. Marwazinak (ed. MINORSKY 22 4) és a tőle függő kompilátoroknak a magyarokkal kapcsolatban használt névalakja, amint az egyes kéziratok összehasonlításából világosan kitűnik, a minden esetben magánhangzók nélkül megadott m.g.y.riya névalak volt. 2 1 Ezeknek a késői perzsa és török változatoknak új kéziratait találta meg HAZAI GYÖRGY 1954-ben Szófiában. Az új kéziratok közzétételére az Acta Orientalia egyik közeli számában fog sor kerülni. 'Az -lya (-1[y] képző + -o nőnem-rag, amely itt gyűjtőnév-képzőként szerepel) végződést, irodalmunkban kevésbé pontosan ija és -ije (-ijja. -ijje) alakban is szokták idézni. Az arab -lya végződésbe esetleg beolvadhatott volna az ősmagyar *magyeri i véghangzója is (a véghangzó nélküli ómagyar alakokra vö.: J AKUBOVICH : MNy. XX, 20; BÁRCZI, TihAl. 78). Ez azonban nem valószínű, mert a jelek szerint az arab *magyiríya névalak (vö. alább) második felében az arab baSyirfd) név -yir(d)-je őrződött meg (vö. alább). — Az arab szerzők az arab határozott névelővel ellátott *al-mağyirlya, a perzsa fordítók a * mağyirl alakot használják. A ğ (o : dzs) helyett egyesek a J, a y helyett |xxlig a g (zöngés postpnlatalis spiráns) vagy gh átírást használják. Teljesen elhibázott a ğ helyén a l átírás (HÓMAN) használata. 61
