Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A magyar népnév legrégibb előfordulásai a forrásokban: Pais Dezső Emlékkönyv (1956), 268-75
268 Bárhogy ítéljük is meg az obi-ugor adatokat, a magyar népnév magyarázatakor mindenesetre legvalószínűbben ugor *manŰ- alakból indulhatunk ki" (HARMATTA JÁNOS szíves szóbeli közlése). 2. Az ómagyar írott moger o-jának hangértékével kapcsolatban már MUNKÁCSI (NyK. XXV, 273; vö. SZINNYEI: NyK. XXVII, 241-6) felvetette az á-s olvasat lehetőségét. Bár azóta — különösen a feltett d > o > á hangváltozással kapcsolatban — nagyszámú magyarázat látott napvilágot, az ős- és ómagyar a-hang(ok) kérdése illetékes vélemény (BÁRCZI, Hangtört. 19 — 21, 23, 32 — 3, 41 — 4) szerint még ma sem tekinthető teljesen lezártnak. Annyi azonban világosnak látszik, hogy az ómagyar írott o még akkor sem mutatna feltétlenül ősmagyar o-ra, ha ejtésbeli ómagyar o-t jelölne. Konstantinos feljegyzése ugyanis egy teljesen világos példában, a Tosu (< török taS) esetében az ómagyar írott o-val szemben a-t tartalmaz: Taarjç (vö. GYÓNI, i. m. 202 — 3). Ugyanez vonatkozhatik természetesen Anonymus moger-jére is (vö. P. HÍDVÉGI ANDREA: MNyj. I, 113, 115). — Sokkal fontosabbnak látszik a fent idézett ó-, sőt esetleg ősmagyar kori szláv feljegyzésű bizánci adat, amely világosan első szótagbeli régi a-ra mutat. A vegyes hangrendű magyer- alakból a magyar és Megyer alakpár előre- és hátraható palato-velaris illeszkedéssel keletkezhetett (vö. HORGER: MNy. XXII, 129). 3. Muageris történetével az utolsó évtizedek során is sokat foglalkoztak. Míg a korábbi szerzőket teljesen kielégítette a Muageris = magyar névhasonlóság, most felmerültek a Muageris-epizódot tartalmazó forrásokkal kapcsolatos forrás- és szövegkritikai, valamint történeti kérdések is. MORAVCSIK (MNy. XXIII, 258—71) módszeres vizsgálataiból kiderült, hogy Theophanes (Kedrenos) korábbi kéziratai általában megbízhatóbbak a késői Malalaskódexnél a tulajdonnevek hagyományozása tekintetében is. így bizonyos mértékig igazolást nyert régibb őstörténészeink eljárása, akik a Malalaskódex MovyeX-jével szemben Theophanes MováyeQig-ét fogadták el. A keleti (szláv, ethióp és szír) Malalas-fordítások — amint MORAVCSIK megállapítja — sajnos csak Gordas nevét közlik (a szír adatról vö. még: Acta Orient. IV, 62). — Az epizódban szereplő hunok MORAVCSIK korábbi véleménye szerint (MNy. XXIII, 270) a Maeotistól nyugatra lakó kutrigurok lehettek. Nem lehetetlen azonban az sem, hogy a bizánciak szárazföldi és tengeri hadmozdulatai a Keresi félszigeten keresztül a Maeotis keleti partján lakó hunok ellen irányultak. Prokopios (BellGoth. IV, 4) szerint a VI. század közepén a Fekete-tenger keleti partján az abcházoktól északra a bruchok, zichek, saginok, a Taman félszigetnél a trapezita („tetraxita": E. STEIN, HistBasEmp. 62, 532) gótok, az utóbbiaktói északra pedig egészen a Donig az utigur „hunok" laktak. Ha tehát a Maeotistól keletre irányultak a bizánci hadműveletek, akkor Muageris hunjaiban elsősorban utigurokat láthatunk, s bár magyar— utigur kapcsolatokról egyetlen más forrásunk sem tud, feltehetnénk, hogy az utigurok a magyarokkal együtt az onogur törzsszövetséghez tartoztak. 1 Az onogurok ugyanis a következő (VII.) században szintén a Maeotistól keletre levő Nagy Bulgáriában laktak. Hivatkozni lehetne ezzel kapcsolatban a magyarság kaukázusi őshazájának elméletére is (vö. A magyar őstörténet kérdései. 1955. 33 — 4), s fel lehetne tenni, hogy Muageris korában az utigur 1 Vö.: MORAVCSIK: MNy. XXIII, 97; Uő.: Szent István Emlék. I, 194, 4. j. 60
