Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Új adatok a steppe-népek és északi szomszédaik történetéhez: Magyar Nyelv XLVII (1951), 64—7

ti 5 A kirgizek országa a türk és ujgur feliratok korában (VIII. sz.) az erdő borította Kögman ('Kékes') hegységen túl, a Kam folyó (= Jenisszej) vidékén volt. A kirgiz kagán a kínaiak szerint is a Ts'ing-san ('Kékes-hegység') vidékén táborozott (THOMSEN, Inscr. 149: SCHOTT: AbhBerlAkad. 1864: 481). A körül azonban, hogy a Kékes nevet a türk korban az Altáj—Tannu-ola- Száján hegyvidéknek melyik vonulata viselte, mind máig folyik vita. Sokan a legészakibb hegyláncra, a Szajánra gondolnak. Mások, élükön THOMSENnel, a Tannu-olában találták meg a Kögmünt. — A régi vitát végleg eldönti Jaihânînak egy eddig tévesen olvasott adata, amely szerint a kirgizekhez a Kögman hegységen keresztül lehet eljuni, mégpedig az attól négv napi járóföldre levő Tanglu (ez a helyes olvasat, nem pedig az általánosan használt Mâtiklu, amely téves kézirati alak) hegység irányából. A Tanglu név más forrásokban is megtalálható, mint a Tannu (Tangnu) hegység neve. A régi Kögman tehát szükségszerűen a Száján neve. A kirgizek törzsei közül Jaihaní egyedül a kestimekot említi névszerint. Ez arra mutat, hogy a kestimek valaha igen nevezetes szerepet játszhattak a kirgiz törzsszövetségben. A mint tudjuk, késői leszármazottaik még a XVIII. században is jenisszeji-osztjákul beszéltek. Jaihaní is megemlíti, hogy a kestimek nyelve különbözött a kirgizekétől. Az ő adata, valamint PELUioTnak az a fontos közlése, hogy a kínaiak a kriStim nevet már 652 óta ismerik, mutatja, hogy a kaSiim valóságos népnév, s hogy a szajáni tatár nyelvekben újabban kimutatható köznévi 'szolga' jelentése csak másodlagos fejlődés eredménye. Aa főleg KLAUROTH nyomán általánosan elfogadott elmélet tehát, amely a káétim szóban tatár köznevet lát (vö. erről utoljára HAJDÚ: i. h. 90), elvetendő. A kestimeknek a kirgizség török elemeibe való beolvadása nyilván igen régi keletű. Más részük azonban, amint az az orosz oklevelekből és újabbkori utazók tudósításaiból kiderül,a szamojédek, illetőleg a tatárok nyelvét vette fel. Minthogy a Száján északi lejtőinek lakói már Jaihaní szerint is a kestimek voltak, igen valószínű, hogy a Tuba menti törzseknek a kínai forrásokban már korán említett népe is közéjük tarfozott. A tubák (a mongol korban tubas) szamojéddé válása ugyanolyan körülmények között mehetett végbe, mint a többi kestimeké. A kirgizek nyugati szomszédságában lakó a nyugati türkök fennhatósága alá tartozó „színes lovú nép"-ről a kinaiak szintén 650 körül vettek tudomást. DE GUIUNES már a XVIII. században észrevette, hogy ugyanez a nép a mongol korban a hasonló jelentésű alaqíin néven szerepel (LIGETI: i. h. 160); ARISZTOV orosz tudós pedig 1896-ban már a középkori orosz okmányok pegaja (pesztraja) orda-ját ('színes horda') is. igen helycsen, ugyanerre a népre vonatkoztatta. s mindezeket az adatokat behatóan tárgyalta (Zsivaja Sztarina 1896). Minthogy azonban CHAVANNE.snak (1903.) és bírálójának PEiJJOTnak (1904.) figyelmét ezek az adatok elkerülték, a ,,Documents"-ba hibás névalakok kerültek. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az alaci (másik változata alti, mindkettő a. m. 'színes') nép nevével együtt csaknem ötven esztendőre a feledés homályába merült. Pedig egy kínai glossza alapján, amely a szó török jelentését is megadja, már DE GUIUNES (újabban, kínai hang313