Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Új adatok a steppe-népek és északi szomszédaik történetéhez: Magyar Nyelv XLVII (1951), 64—7
6rt történeti alapon P. A. BOODBERG is) rekonstruálta az eredeti török névalakot. NÉMETH GYULA érdeme, hogv a régebbi adatokat felújította, KasTarí allcá-bulaq-]kx&\ kiegészítette, legfőképen pedig az, hogy ezeket a neveket is besorolta a többi lószínt jelölő török törzsnév tőle megállapított kategóriájába. A színnévi eredetű törzsnevek körül nálunk kialakult vitával (vö. MNy. XLV. 165) kapcsolatban egyébként megjegyzem, hogy az arab forrásoknak a tibetiekre vonatkozó adatait vizsgálva, F. W. THOMÁsnak egy fordításban közölt régi tibeti szövegére lettem figyelmes (Lit. Texts and Doc. 264 kk.), amely Tibet törzsi és katonai szervezetét írja le. Szerzője felsorolja a törzseket és katonai alakulataikat is. Mindegyik alakulatnál közli a vezér nevét, az alakulat zászlójának leírását, az alakulatnál használt tinta színét (tudjuk, hogy ez milyen fontos szerepet játszott a régi Belső-Ázsia történetében"), és azt is megmondja, hogy milyen színű volt az illető „alakulat lova". Ez az utóbbi mindenesetre igen meglepő. T HOMAS nézete szerint azonban aligha valószínű, hogy egy-egv alakulatnak kizárólag egyszínű lovai lettek volna. A közölt színnevek sem mind közönséges lószínnév ek. Van közöttük szerinte nem valóságos lóra vonatkozó különleges színnév is. így T HOMAS azt a gondolatot veti fel, hogy itt voltaképen esak lófigurákról van szó, amelyeket a zászlók mellett használhattak. Minthogy mindezek a motívumok a lószínnévi eredetű törzsnevek vitájában nálunk is szerepeltek, úgy látom, a tibeti adat ebből a szempontból is szakértői vizsgálatot érdemelne. Újabban többször felmerült az a kérdés, hogy vájjon az alacsik és a kirgizek soraiban szamojéd eredetű törzsek is voltak-e. Határozott választ erre a kérdésre a mohamedán források alapján sem tudunk adni. Az első kétségtelenül a szamojédekre vonatkozó adatokat mongol kori forrásokban találjuk, amelyekben a baj (többesben: bajid) törzsről, mint a kirgizek nyugati szomszédairól esik szó. Ez a bajid szerintem egyezik a Jermák előtti orosz tudósítások holdjával és nyilvánvalóan a szamojédek fontos baj törzsét (vö. HAJDÚ: i. h. 74) jelöli. A mongol korban tas néven emlegetett népben is valószínűleg szamojédeket, mégpedig azoknak a Tas folyó menti törzseit kell látnunk. A kirgizek keleti szomszédságában Jaihaní szerint a mongol quri (mongolul '20') nevet viselő nép lakott. Ez a név. amelyet eddig BARTHOLD nyomán tévesen /un'-nak szoktak olvasni, és amelynek helyes olvasata MiNORSKYtól származik, nézetem szerint egyezik a kínai forrásokban a régi kirgizek keleti szomszédságában említett Ku-lie nép nevével. 4. Mongol törzseknek ilyen korai nyugati fellépésére egyébként nem ez az egyetlen példa. Már PELLÍUT rámutatott arra, hogy a tatárok mongol kor előtti történetének vizsgálatában tekintettel kell lennünk a régi mohamedán forrásokra is. S valóban Jaihaní már a IX. század közepén emlit tatárokat az Irtis vidékén, másik csoportjukat pedig a Huang-ho nagy kanyarjának nyugati szomszédságában jelzi. Ez utóbbi csoportról egyébként újabban igen érdekes sáka nyelvű adatok kerültek elő. Sáka forrásban találjuk a qüsatatar-ok nevét is. A sáka szövegek kiadójának. H. W. BAiLEYnek véleménye szerint ebben a névben az a quz szó rejtőzik, amelyet később, KasTarínál és kínai forrásokban Balaszagun (vö. MNy. XLV, 48) török neveként találjuk. Ügy látom azonban, hogy B AILEY figyelmét 314
