Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

A szakrális királyság a steppei népeknél (a kazároknál és a magyaroknál): Magyar Nyelv LXX (1974), 11-7

11 leghíresebb hadvezérének. IshSq ibn Kundáglqnak jelentős szerepét a kor mozgalmas eseményeiben. E név viselője gyakran szerepel az al-jjazari jelzővel is az arab krónikákban. Viselője tehát kazár zsoldos volt. Erre mutat egyébként apjának török neve, a Kundâğû7 is. Világos ugyanis, hogv itt a kazár kiindá méltóságnévről vatı szó, amelv a török -Óik kicsinyítő képzővel van ellátva. A krónikákban használt névalak, a Kundâğiq a Kündáóik török névnek az araboknál használatos formáját tükrözi, amelv pontosan megfelel az arait hangtörténet tanulságainak. Az arab Kundâğîq-b&n ugyanis a török k megmaradt a rákövetkező ii palatalizáló hatása miatt. Az á az arabban jól ismert helyettesítése a török d-nek. Ugyancsak közönséges a török c-nek az itt található arab képviselete, a gr is. Szabályos a szóvégi q is a török erődet i Ujának helyén, minthogy az arabok az örmény és a bizánci k-t isg-val helyettesítették, tekintve hogv saját Ujuk aspirált hang volt. Természetes végül az M is a török eredeti ü-jének helvén. Az arabban ugyanis minden korban u helyettesítette az idegen nyelvi ü-t. A magyar kende és kuııdü formák mögött tehát végső fokon egv eredeti kündá forma áll. Vokaiizmusa előre, illetőleg hátra ható hasonulással jól magyarázható. Talán ugyanezt mondhatjuk el azonban a kazár kilndü-ről is, amennyiben s ezt én is így vélem — kilndü1 kell olvasnunk a kézirati k.n.d.r helyett. Érdekes, hogy a kündá méltóságnév kicsinyítő képzős formában maradt fenn a Kündáóik névben. Hasonló példát a magyar régiségből is ismerünk: (lyeilcsei nevét, amelyben a török yabyu méltóságnév kazár dzsevu ~ dzsevü formájához járult a magyar -csa kicsinyítő képző. Feltehető, hogy ebben az esetben a jövendő méltóságviselő, az örökös nevének gyermekkori kicsinyítéséről van szó. Egészen más lapra tartoznak a ,,kis" jelzővel összetett török tnéltóságnevek, amelyekről (pl. a kis lcagán-ró\) kimutatható, hogy nem fiatal vagy gyermekkorú méltóságviselőket jelöltek, hanem -- mint meghatározott családokban öröklődő címek — felnőtt és idősebb embereket is. 216