Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
A szakrális királyság a steppei népeknél (a kazároknál és a magyaroknál): Magyar Nyelv LXX (1974), 11-7
11 kára, s azt szorosra húzva addig fojtogatták vele, amíg végső kínjában és halálfélelmében ki nem nyögött egy szót, mégpedig egy számot, amely jövendő uralmának esztendeit jelölte. Ennek a steppei szertartásnak szinte tökéletes párhuzamát CH. MONTEIL egyik művében (Les Bambara de Ségou et du Kaarta. Paris, 1924. 305) találtam meg, ahol arról van szó, hogy a szegu-i bambarák szakrális királyuk beiktatásakor szintén fojtogatják királyukat, aki elé egy baobab-fa leveleivel megtöltött edényt helyeznek. A jövendő uralkodó azután kínjában belemarkol a levelekbe, és ahány a kezében marad, annyi évig fog tartani uralma. Erről a valóban megkapó vallástörténeti párhuzamról a strasbourgi vallástörténeti konferencián (1964.) azt mondtam, hogy itt is feltehetőleg konvergens néprajzi fejlődésről van szó, s hogy a steppei és az afrikai egyező szertartások nincsenek genetikus kapcsolatban. A jelenlevő KERÉNYI KÁROLY professzor hozzászólásában ellenkező véleményének adott kifejezést. Szerinte ugyanis fel lehet tenni olyan régi kontinensek közötti kapcsolatot, amelv megmagyarázná az afrikai és az eurázsiai steppei szertartás között mutatkozó meglepő egyezést. Más összefüggésben hasonló véleményének adott ismételten kifejezést a királyság intézményének ismert kutatója, A. M. HOCARTH is, aki a királyságot szintén mindenütt közös történeti előzményre akarta visszavezetni. A magam részéről nem kívánok és nem is tudok e feltett, igen régi kontinensek közötti kapcsolatokról nyilatkozni, azt azonban még mindig lehetségesnek tartom, hogy itt párhuzamos fejlődésről, nem pedig közös eredetről van szó. Ha ugyanis meggondoljuk azt, amit a fenomenológiai iskola képviselői (G. VAN DER LEEUW és mások) a „szent szó" kérdéskörébon megállapítottak, vagyis figyelembe vesszük a halál árnyékában tett eskü, fogadalom, áldás és átok mágikus erejét, akkor nem lesz talán helytelen, ha a következő magyarázatra gondolunk: az afrikai ós a steppei szakrális király alattvalói féltek attól, hogy a király majd hanyatló testi erővel is uralkodni kíván felettük. Ezért feltétlen érvényű, a mágikus „szent szó" erejét hordozó ígéretet akartak tőle venni, hogy uralmát, meghatározott idő után abbahagyja. Ennek kínálkozó módja az volt, hogy a királyt valamilyen módon a halál küszöbére juttassák, és olyan ígéretet vegyenek ki tőle, amelyet soha sem merészel megszegni. A szakrális királyság tartalmi egyezése arra mutat, hogy mind Afrikában, mind a steppén azonosak voltak az előzmények. Nem lehetséges-e tehát, hogy ugyanazokból az előzményekből ugyanazok a gondolatmenetek és ezzel együtt szertartások születtek? 6. A kazár és magyar szakrális királyság közötti történeti összefüggés kérdését némileg elhomályosította, hogy egészen a legutóbbi időkig nem láttunk világosan a künde méltóságnév eredetének kérdésében. A bizonytalanságot az okozta, hogy a kazárok harmadik főméltósága egy hasonló hangalakú méltóságnevet viselt ugyan (k.n.d.r), ennek szóvége azonban nem látszott egyeztethetőnek a künde méltóságnévével. Sokan tehát önálló létet tulajdonítottak a k.n.d.r formának, és elutasították azt a javaslatot, hogv e név arab írásformáját alig megváltoztatva k.n.d.w1 olvassunk helyette (az arab r és a ir betűk egyes írásfajtákban teljesen egybeesnek). Bizonytalan volt ezenkívül az is, hogv milyen viszonyban vannak egymással a magyar bagyornánvból ismert kündü (Anonymus: Cundu) és a magyar régiségből is jól ismert kemle változatok, továbbá, hogy mi volt az átvett török név eredeti hangalakj.i. E kérdésekre, amint azt már 1966-ban jeleztem (Numen VIII, 25 8), i/. arab források adják meg a választ, amelyek a IX. század második felének tor ténetéről szólva szinte kivétel nélkül részletesen tárgyalják a Kalifátus oirvik 215
