Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Új arab forrás a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásairól: Magyar Nyelv LXXV (1979), 273-82
273 ebben az esetben a ıra- 'és' közvetlen használata, mindenképpen helyesebb tehát a X.s.mán szóban a negyedik vezér nevét látnunk. Végül, mint minden magyar szó arab átírása, mint általában bármilyen nyelv szavainak bármilyen idegen írással való lejegyzése, esak akkor értelmezhető hangtanilag is nagyobb biztonsággal, ha nem alkalmi, teljesen elszigelt lejegyzésekről van szó. hanem nagyobb mennyiségű szóanyag áll rendelkezésre azonos korból, azonos területről és egyetlen szerző lejegyzésében, aki maga hallotta az idegen szavakat vagy neveket. Erről spanyol—magyar vonatkozásban, a X. századról szólva, sajnos egyáltalán nem lieszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a vezérek nevében ismeretlen fültanúk elmondása al.apján feljegyzett, elszigetelt adatokat kell látnunk, ami magyarázati lehetőségeinket súlyosan korlátozza. Az első. leghatalmasablmak mondott vezér nevének olvasata a kéziratban világosan Sânâ. CIIAI.META helyette a paleográfiailag teljesen indokolatlan hân méltóságnévi olvasatot javasolja. A magam részéről úgy vélem, hogy Sânât nem szükséges megváltoztatnunk, minthogy a névben nagy valószínűséggel kereshetjük az Anonymusnál és az Árpád-korban szereplő Sunad(i), Chanad, Csanád ismeretlen eredetű személy- és földrajzi nevet (EtSz. I, 838 9). Az arab Rá nâ a magyar névalakok -di kicsinyítő képző nélküli változatának felel meg. Az arab átírás hosszú magánhangzóinak csak akkor tulajdoníthatnánk jelentőséget, ha nem alkalmi feljegyzésről volna szó. Egyébként különböző arab átírásokban, különösen ahol a magánhangzókat általában elhagyják, a hosszú magánhangzók (itt â-k) használata egyszerűen csak annyit akar mutatni, hogy a-ról és nem t-ről vagy w-ról van szó. Nehézséget jelent viszont a szókezdő S. Ez lehet egy magyar ca-nek az arab helyettesítése. A X. századi arabban ugyanis az idegen nyelvi é-nek a ğ (o: dz) és szeszélyes eloszlásban az S a leggyakoribb helyettesítése. Nem tudom megítélni ezzel szemben, hogy lehetséges-e feltenni az Árpád-kori magyar Csuna, illetőleg Csanti korábbi formájaként egy X. századi Suna, Sana alakot (az EtSz. Csana-t vesz fel). Mindenesetre, ha a X. századi magyar forma Sana lett volna, akkor azt az arab Sânâ pontosan tükrözné. A második vezér nevében található két x olyan megkülönböztető pontok nélkül írt mássalhangzót jelöl, amelynek lehetséges olvasatai, aszerint, hogy a hiányzó pontokat hogyan egészítjük ki: b, j, n vagy t. Számomra e pillanatban evidens olvasata e névnek esak a Djila lehetne. Ebben az esetben azonban fel kell tennünk, hogy a mór lejegyző az „emfatikus" t-t, ugyanúgy, mint az a mohamedán világ más részein is megfigyelhető, idegen nyelvid jelülésére is alkalmasnak érezte. Ilyen átírások pl. a magyar őstörténet X. századi arab forrásaiban találhatók, az alán tuuxilúszok, a burtászok és a tuhszik nevének esetében, amelyeket így is írnak: duvahísz, burdász és duhszi. Ami az átadott magyar formát illeti, talán nem teljesen eldöntött kérdés e pillanatban, hogy egy Djila vagy egy Dzsila eredetiből kell-e kiindulnunk. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy miért találunk itt Djila1 egy esetleg várható aralı Őt/a-val szemben, azt kell meggondolnunk, lá gy az arab írás ğ betűjének kiejtése az Iszlám egész területén, a mecsetek ben dí volt. A mecseteken kívül azonban igen sok helyen és nagy területen nyelvjárásilag g-t is ejtettek és ejtenek helyette, mind a mai napig. A harmadik vezér neve teljes bizonyossággal Wul(u)ğûdi-n&k olvasható. A ğ itt ugyanúgy egy eredeti magyar ejtésbeli 6 megfelelője, mint a szintén X. századi bizánci BovkrÇovç r£-je (vö. EtSz. I, 563-4). A magyar Bul(u)cswdi136