Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

Gardîzî „török" fejezetének magyarázatához (Álmos nevének származtatásaihoz): Magyar Nyelv LXVIII (1972), 138-45

.131 bun igen jól hasznosította az eddigi szakirodalom eredményeit is. mind a szöveg megformálása terén, mind pedig a kritikai apparátusba felvett magyarázatok elkészítésekor. Az új kiadás a mű szövegem kívül értékes, perzsa nyelvű bevezetést tartalmaz a Zain al-ahbár kéziratairól és HABIBI szövegkritikai elveiről, majd a szövegkiadáshoz kapcsolódó függelékként, az „index latinitatis"-ok mintájára. közli a Gardízi művében található figyelemreméltó (közöttük archaikus vagv nyelvjárási) perzsa szavak és egyes kifejezések jegyzékeit és magyarázatukat (3(13 12). A mű függelékei között újra kiadta HABIBI a korábbi Gardizi-kiadó, a nálunk is jól ismert, nemrég elhunyt kiváló perzsa tudós. SAYD NAFISÍ rész-kiadásának előszavát (313 5), majd a másik, szintén elhunyt perzsa tudósnak, MUHAMMAD QAZWlNínek a Zain al-ahbár egy másik perzsa rész-kiadásához írt kritikai fejtegetéseit (316 — 8). Egy további függelékben HABIBI a Zain al-ahbár és Ibn Rusta arab munkája néhány egyező szövegrészletének egybevetését végzi el (319 20), majd a tulajdonnevek gondos indexével zárja munkáját. HABIBI kiadása bizonyára új lendületet fog adni a Gardizi-kutatásnak. Különösen az eddig ki nem adott szövegrészletek teszik majd lehetővé új eredmények elérését. Más esetekben viszont HABlBínek a már eddig is ismert, de hibás formában kiadott szövegrészletek helyreállításával sikerült új alapot teremteni a szöveg tárgyi magyarázatához. Egyébként HABIBI több kérdésben megerősíti az eddigi szakirodalom eredményeit, tgy bevezető fejtegetéseiben ő is arra a következtetésre jut, hogy Gardízi eddig ismert két angliai kézirata nem tartalmazza a mű eredetijének teljes szövegét. Egyetért HABIBI abban is a korábbi szakirodalommal, hogy az oxfordi kézirat nem más, mint az i. sz. 1497 1498-ban vagy 1523 1524-ben készült cambridgei kézirat késői (i. sz. 1781.) másolata, ugyanazokkal az írnok-hibákkal, kihagyásokkal, téves névalakokkal és a lapok sorrendjében egyes helyeken mutatkozó zavarokkal. Mindkét kézirat Indiában készült, indiai, nesztalik típusú duktussal. HA nini is hangsúlyozza, hogy a helyes olvasat megállapítása lépten-nyomon nagy nehézségekbe ütközik a sok és gyakran értelemzavaró másolási hiba miatt. Gyakran hiányoznak a betűk diakritikus pontjai is, és különösen bizonytalan a tulajdonnevek írása. Nem egv esetben, amint HABÍBI megállapítja, az is kinnUatható, hogy a másoló a lapszéli jegyzeteket is beillesztette — mégpedig többnyire rossz helyen — a szövegbe. Mindez HABÍBI szerint arra mutat, hogy a cambridgei kézirat indiai másolója vagy rendkívül hanyag módon végezte munkáját, vagy pétiig meg sem értette a perzsa szöveget. Ehhez még hozzáfűzhetjük, hogy a hibák nagy tömegével összehasonlítva kevés azoknak az eseteknek a száma, amikor az oxfordi kézirat másolója megpróbálta kijavítani a cambridgei eredeti hibás olvasatait. 2. Gardízi i. sz. 104 1 után készítette művét, amelyet a ghaznevida szül tánnak, 'Abd al-Rasidnak (i. sz. 1U50—1053.) ajánlott. írónk közelebb hazája az afganisztáni Ghazna közelébe levő Gardiz volt. Az ottani kelet-irán nyelvjárásról a Zain al-ahbár perzsa nyelvjárási eredetű szavai is tanúskodnak. A mű nyelve egyébként egyszerű, V. MINORSKY (İ3SGAS. Xll, (i2(i) a Hudüd al-'Slain nyelvével hasonlítja össze. Stílusa nemcsak a földrajzi leírásokban igénytelen, hanem a történeti és néprajzi tárgyú fejezetekben is. Egyes nyelvi archaizmusait (így az andar és a hami a későbbi dar és mi helyén; vö. G. LAZARD, La langue des plus anciens monuments de la prose persane L. Paris, 1963. 73) a cambridgei másoló elég híven megőrizte. 106