Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Az Árpád-kori mohamedánokról és neveikről (Névtudományi előadások a II. Névtudományi Konferencián: Nyelvtud. Ért., 70.sz., 1970), 254-59
268 jelentett a kazáriai mohamedánok számára (HonfKútf. 256). H. \V. BAILEY (Transactions of the Philological Soc. 1946., 1947.) e nevet az alánok ás(i) törzsének, nevével kapcsolta-össze, és egy -ars* ás(i) -fejlődést tett fel. E mellett a magyarázat mellett szól, hogy a 764-ben szereplő kazáriai zsoldos vezér, tehát az előbbiek értelmében egy drsi ember, forrásainkban az Astarhán al-Hwárizmi, illetőleg a másik arab forrásban Râs-lar^ân, az örményeknél pedig Raz-iarfan néven van megemlítve. Legutóbb volt alkalmam rámutatni (Nomád népek vándorlásai Napkelettől Napnyugatig. 1969. 30 — 9). hogy ez a magyarázat történelmileg és földrajzilag is szilárd alapokra helyezhető. A kálizok iráni nyelvéről egy igen érdekes adatot tartalmaz Isztahri és Ibn Hauqal arab íróknak a kazárokról szóló leírása (HonfKútf. 230). Erre azonban csak 1939-ben derült fény, amikor Z. V. TOGAN (Ibn Fadlân's Reisebericht 217 — 8) egy közlése nyomán ismertté vált, hogy a két arab író kazártudósításának egyik mondatában valójában nem „tiszta kazárokról" (arabul: al-hazar al-hullaç, az utóbbi szó magánhangzók nélkül az eredetiben) van szó, hanem Ibn Hauqal Seray-könyvtárbeli kéziratának megfelelőleg ,, haliçkazárok"-ról. Az új adat egy régi rejtély megoldását teszi lehetővé. A két arab író ugyanis itt azt mondja, hogy a ,, halis-kazárok" nyelve sem nent török, sem nem perzsa, é3 egyetlen más nép nyelve sem egyezik vele; kevéssel utóbb viszont azt állítja, hogy a kazárok nyelve olyan, mint a bolgároké (HonfKútf. 239). Amíg ,, haliç" helyett ,,tisztá"-t olvastunk, teljesen érthetetlen volt. hogy a két arab író szövegében, alig egy lapnyira egymástól, ilyen ellentétes tudósítások maradhattak fenn a kazárok nyelvéről (vö. NÉMETH, HonfKial. 209 — 10). Most viszont teljesen világos, hogy az első esetben nem a kazárok, hanem a kálizok nyelvéről van szó, amely valóban nem volt sem perzsa, sem pedig török, hanem az észak-iráni nyelvek egv önálló ága. 7. További fontos új, káliz vonatkozású arab forrás került elő 1953-ban, amikor CÉSAR E. DUBLER közzétette a granadai Abü Hámid úti jelentésének bővebb változatát (Abü Hámid el-Granadino. Madrid, 1953 ). Abü Hâmid a hidzsra 473. évében (i. sz. 1080 — 1081.) született. Fiatalabb korában bejárta az iszlámi világ nevezetes központjait: Alexandriát, Kairót, Bagdadot és Damaszkuszt, inajd 1130-ban nagy északi útra indult. A Volga melletti Szakszínba ment, ahonnan később meglátogatta a volgai bolgár (1133- 1135.) és a magyar (1150 — 1153.) mohamedánokat is, majd Magyarországon hagyva fiát, aki itteni mohamedán nőt vett feleségül, Szakszínon és Hvárezmen át visszatért a Kalifátus területére, és hosszabb mekkai, bagdadi, moszuli és kairói tartózkodás után 1169-ben vagy 1170-ben halt meg. Úti jelentésének eddig csak a meglehetősen érdektelen rövid változata volt ismert. A hosszú változat jelentősége abban van, hogy egyrészt egész sor új adatot tartalmaz a kelet-európai Iszlámról, s hogy ezek a feltétlen hitelt érdemlő adatok olvan szemtanú tollából származnak, aki valóban kiváló ismerője volt az Iszlámnak. Egyes adataira már a magyar történelem kutatói is felfigyeltek (SZÉKELY GYÖRGY: Magyarország története I 2. 1967. 66, 72). Abü Hámid tudósításából fény derült a magyarországi mohamedánok származásának és megoszlásának főbb kérdéseire is. A mór utazó ugyanis világosan megmondja, hogy Magyarországon egyfelől nagyszámú hvárezmi. tehát keleti mohamedán, másfelől pedig szintén nagyszámú mağribi, tehát északnyugat-afrikai (levantei) mohamedán él. A magribiekhez számítják az arabok néha a mórokat, Abü Hámid földijeit és a berbereket is. Ezek a nép103
