Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Régi török eredetű neveink III—IV. [MNy LXXV /1979/, nyomás alatt]
458 ugyanannak a névnek kétféle török változata is élhetett egyidejűleg. Ugyanakkor az eddiginél lényegesen nagyobb figyelmet kell szentelnünk a besenyő nyelvi nyomoknak tulajdonneveinkben. 8. Tas, Jutocsa és Ákos. Ezek a nevek világosan köztörök jellegűek, nem tartalmaznak semmiféle esuvasos sajátságot. Tas. Üllőnek (Jelechnek) a fia, Árpád unokája. A név a tör. taS kő' szóból magyarázandó, melynek csuvas megfelelője cul. mint azt már MELICH JÁNOS (MNy. III. 167) megállapította. Ügy tűnik, hogy Üllő < *llig és Tas ugyanazt a török nyelvjárást tükrözik. A szó a törökségben általános, magánhangzója hosszú, az oguz nyelvekben (egy részükben) a szókezdő zöngés: jak. täs. tkm. däS, Käsy. tâS, őscsuv. *tâl > tial > csuv. tiyi (LIGETI: JournAs. 1938: 186—7). Vö. még RXSXNEN, EWb. 466; DOERFER, TMEN. II, 437 8; CLAUSON, ED. 557. A Tas nevet régóta török eredetűnek tartják, GOMBOCZ (Árpádkori tör. szn. 21—2) ehhez hozzáfűzte, hogy a szó a törökben is használatos személynévként: HOUTSMA idézett helyén (29) azonban csak a taS, dai olvasható, példák nélkül. A Névtelen személynévanyagában nem fordul elő önállóan, és ez idő szerint más forrásból sincs erre biztos példánk. Összetételekben valóban jól ismerjük, előtagként vagy utótagként: TaS-buya, Alt un-tok. De még az összetételekben előforduló nevek is mind mongol koriak; figyelemreméltó, hogy a DTS. mindig hivatkozik a szó személvnévi használatára is, a taS alatt ilyen utalásokat azonban hiába keresünk. Két eset lehetséges: vagy a magyarországi törökségben, a közt örök nyelvjárást beszélő kabarok (besenyők?) közt ennek ellenére a TaS használatos volt személynévként, vagy pedig nem a Kevc keletkezett a TaS mintájára, hanem megfordítva: a magyar személynévnek a tükörfordítása a török. PAIS DEZSŐ korábban (Magyar Anonymus 143) szintén török taS-ból magyarázta Tas személy- és helynevünket, később azonban (Névtud. vizsg. 96 7) a tör. toé- 'füllen, vollständig machen' alapján egy toSu „melléknévi igenevet" tett fel. melynek jelentése 'megtelt, jóllakott' volna. Sajnos e szellemes magyarázat turkológiai okokból elfogadhatatlan. Jutoesa. NÉMETH GYULA (HonfKial. 288) ezt a nevet egy korábbi Jutocsra vagy Jutocsi-ra vezette vissza, és magyarázatul hivatkozott az oszm. yutuju 'Feinschmecker, Schlucker' ( RAUL. III, 562) szóra; ez a név megállapítása szerint jelentéstanilag megegyezik unokaöccsének Ézelőnek a nevével. Az etimológia megnyerő, hiszen az oszm. yutuju szabályos származéka a számos nyelvjárásból ismert yut- 'verschlucken, herunterschlucken' (RADL. III, 561) igének (régi adatait 1. CLAUSON, ED. 885)-fu (< CI) nomen agentis képzővel ellátott alakja. Az etimológia kifogástalannak látszik, bár az oszmán-török szó RADLOFF által nyújtott jelentés-árnyalata nem egészen fedi más szótárak értelmezését, így REDHOUSE (1921) szerint a szó jelentése 'a habitual swallower, devourer, or winner' (2212), HONY szerint pedig 'who swallows or devours' A szó jelentése nem annyira 'ínyenc', mint inkább falánk, nagyevő'. Ide tartozik az, udufu 'elnvelő készülék v. anyag (vegytani műszó)' (GUSEJNOV, ARS. 1941. 300).
