Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Régi török eredetű neveink III—IV. [MNy LXXV /1979/, nyomás alatt]
459 A névmagyarázatnak kétségtelenül szépséghibája, hogy az oszm. szó végső forrásául jelzett yutaci semi Íven köztörök nyelvből nem mutatható ki (az azerbajdzsán adat neologizmus), mellette szól viszont, bogy a csuvas ban ugyanennek az igének, bár más képzőkkel, de hasonló jelentése található: sät- nyel, lenyel', ebből sätä és sátáy 'falánk, nagvbélű; mohó', valamint Sät kán mohó, falánk; sóvár, nagybélű; ragadozó (ÖRS. 353 4). A yutaci (yuturi) 'falánk; ínyenc (?)' személynév használatát a törökből ez idő szerint kimutatni nem tudjuk; nincs kizárva, hogy ezúttal is magyar eredetinek (Ezelő) török tükörfordításával van dolgunk. Meg kell azonban jegyeznünk, hogv az Ezelő és a Jutocsa szemantikai azonosítása szintén csak feltevés. GYÖRFFY az Ézelő-t — kissé szabadon, de nem egészen alaptalanul 'cdesszájú-'nak értelmezi; Jutocsa (ha csakugyan helyes eddig javasolt magyarázata) inkább 'faló'-t, 'falánk'-ot jelent. ínyenc és falánk közt — legalábbis mai fogalmaink szerint — lényeges különbség van. Jutocsa fia Konstantinos szerint &aAír Çyç, illetve 0a/,fjç, amit GYÓNIÍ követve (Szórvánveml. 139) Éa/tes-nak és Fali-nak olvasunk. PAULER e nevet Fájsz-szal azonosította; a Falles, Fali nevet PAIS (MNy. XXVII, 242—3) 'faló, falánk'-nak magyarázta. Az EtSz. (II, 138) PAULER azonosítását „nem valószínű"-nek minősíti. PAIS etimológiáját megemlíti, de a fal címszó alatt mellőzi. Ezzel szemben a MNvFgrE. I, 179 és a TESz. I, 833 a Falicsot a fal ige adatai közé felvette. így PAIS etimológiáját elfogadta. A Falics 'faló, falánk' értelmezése (ha helyes), lényegesen közelebb áll a JutocsA-hoz, mint az Ézelő-hoz. Formailag bármennyire is megnyerők e névmagyarázatok, tartalmilag mégis kétkedést keltenek. Már NÉMETH (HonfKial. 287) megpróbálta magyarázni, védeni az ,,ínvenc"-féle fejedelmi mevet (a Falics 'faló'-ra sor sem keriilt) azzal, hogy a jeniszeji feliratokból vett példák szerint a sírfeliratok hőseinek külön „férfinevük" (er ati) is volt. Nos itt nem gyerekkori, kamaszkori, de felnőttkori nevekről van szó, melyeket fejedelmi személyek viselnek, olvan nevekről, melyek nehezen minősíthetők „férfinévnek" vagy éppen fejedelmi névnek. A későbbi századokban az ilyeneket ragatlvánvneveknek ismerik, amelyekből a megbecsülés és tisztelet teljesen hiányzik, helyette bohókás gúnyolódás cseng ki. Lehet, hogy ennek a problémának is megvan a kulcsa; meg kell keresni, s hiba volna felette könnyedén napirendre térni. Ákos. Legrégibb adatunk 1128 tájáról való, mint egy főrangú személy neve (Kinnamos 'Axovctr)ç; vö. GYÓNI, Szórvánveml. 14—5); mint bihari ispán, okleveleinkben 1138-tól kezdve szerepel. A név helynévként szintén ismeretes. Az EtSz. I, 51 a nevet nem tudja még magyarázni, de GOMBOCZ Árpádkori tör. szn. 8—9 már török eredetűnek tartja, és aq-quS, nquS 'fehér sólyom-nak értelmezi. GOMBOCZ magyarázata kifogástalan. A törökben ez a név a tatárjárás után válik csak általánossá, mondhatjuk, divatossá. Korai előfordulása a magyarban figyelmet érdemel, egyben a besenyő felé mutat. Alighanem besenyő az az Akus, dux Cunorıım is, akivel Szt. László 1092-ben az Al-Dunánál harcol (Scriptores I, 414: a Cuni 'liesenvők' értelmezéséről ebben a korban vö. GYÖRFFY, István király 50). A mongol korban a mamelukok közt gyakori az Aq-quS név. még pedig AquS alakban (SAUVAGET 38 megemlít egy cserkesz származású mamelukot, aki szintén ezt a nevet viselte). AquS, mint már GOMBOCZ is jelezte, nemcsak
