Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
Gombocz Zoltán mint turkológus [MNy LXXIII /1977/ 395-401.]
392 kapcsolatok szempontjából volt értékesíthető. Íme egy példa. A NyK. XLV. kötetében (117 — 210) „Török nyelvemlékek" összefoglaló cím alatt BROCKELMANnak, F. W. K. MüLLERnek és LE CoQnak egy-egy nyelvemlék-kiadását ismerteti. Az elsőből néhány török nyelvtörténeti sajátságot emel ki; MÜIAERÓben török párhuzamot talál a régi magyar Csongor név feltehető magyarázatául, megtalálja benne Turul nevünk legrégibb török előfordulását, valamint ács szavunk ritka török adatainak egyikét. LE COQ Manichaicáinak izgalmas I. kötetéből szintén csak egy török és egy magyar problémácska ugrik elő. De súlyos tévedés volna ezeknek az apró ismertetéseknek az alapján megítélni Gombocz turkológiai jelentőségét. Eleve kitűnő fonetikai iskolázottsággal rendelkezett. Mint a budapesti finnugrista és magyar nyelvészeti iskola egyik legjelentősebb képviselője a nyelvtörténeti módszert olyan színvonalon tudta alkalmazni, mint az ő korában kevesen. Ezen a ponton fölénvbic volt még az olyan kimagasló partnerrel szemben is, mint a finn RAMSTEDT. Ebben a korban a nyelvtörténeti módf-zernek nz alkalmazása jelentős előrelépést jelentett a turkológiában. Kolozsvári tanár korában tevékenységének súlypontja szemmel láthatóan a turkológiára esett. Nemcsak előadásainak címei tanúskodnak erről, hanem egy recenziónak álcázott remek kis tanulmánya is. Címe „Adalékok a török nyelvtanhoz" (NyK. XLIV, 407 — 27), mondanivalója NÉMETH GYTTLÁnak a „Sammlung Göechen"-ben frissen megjelent gyakorlati kis török nyelvtanához fűződik. Saját szavai szerint megjegyzései egy majdan megírandó tudományos török nyelvtant tartanak szem előtt. A nemzetközi turkológia szempontjából nagy kár, hogy ez a remekbe szabott művecske csak magyarul jelent meg, amelyben különben Gombocz turkológiai felkészültsége olyan teljességben mutatkozik meg, mint korábban még sehol. íme egy-két példa. A képzett általános fonetikus Gombocz játszi könnyedséggel mutatott rá, hogy a korábbi forrásokra támaszkodó fiatal NÉMETH GYULA az arab 'ain-t az oszmán-török 'ain-tól megkülönböztető meghatározásában — ugyanazt mondja. Az akkor még arab írást használó oszmán-török helyesíráshoz Gombocz megjegyzi, hogy a janlu helyesírás janii olvasata, csakúgy mint a değirmen írásmód devirmen kiejtése nem szeszélyes véletlenből fakad, hanem abból, hogy az oszmán-török szavak helyesírása nem igazodott a hangtani fejlődéshez. Ez a megállapítás ma már az oszmán-török hangtörténet közhelyei közé tartozik. Hamarosan jól tudta ezt NÉMETH GYULA is, aki rövidesen a török nyelvtörténeti kutatások kimagasló alakjai sorába emelkedett. Hiszen NÉMETH is azok közé tartozott, akik az oszmán-török hangtörténet szolgálatában a régi, nem arab írásos oszmán-török emlékek feldolgozásán serénykedtek, és nemcsak maga működött e területen eredményesen, de tanítványait is erre biztatta. Gombocznak érdemi mondanivalója van a török nyelvtan számos fejezetéhez, c-^k közül elég, ha a névragozásra utalunk. Kifogásolja, hogy az addig elfogadott hat eset mellé NÉMETH hetediknek felvette a casus privativust; Rzerinte — helyesen — a siz nem rag, de képző ( susuz 'víztelen'). Abban is igazat kell adnunk Gombocznak, hogy az eBetragok közé kívánja sorolni a többé-kevésbé fossilis jellegű instrumentalist, aequativust és directivust. Nyomaik megvannak valóban a mai oszmánliban is, mégpedig nem egyszerűen a névszóragozásban, hanem a határozószók, sőt az igei határozószók között is.
