Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
A kevert nyelvrendszer kérdéséhez. (Hozzászólás Németh Gyula előadásához) [MTA I. Oszt.Közi. 11/1952/, 332-338.]
385 ertdnek, mint az irodalmi nyelv hasonlíthatatlanul gazdagabb hasonló elemei : egy tekintélyes részük közvetlen nyelvi érintkezésből származik, más részük a köznyelvből „hullott le". Az előbbiek igen éidekesek, igen becsesek a perzsa (részben az arab) nyelvtörténet, sőt nyelvjárástörténet szempontjából, éppen mert élő, nyelvjárási anyag átvételei. Az utóbbiakban különösen gyakran érvényesülnek a jól meg nem értés, a rosszul emlékezés ama torzításai, amikről Németh Gyula is beszélt. Az oszmán-török beszélt nyelv (köznyelv és népnyelv) perzsa és arab elemei valóban számos meg nem oldott, sőt fel sem vetett problémát tartalmaznak. Azt hiszem azonban, hogy nem helytelen, ha már itt is hangsúlyozzuk : ezek az elemek geográfiailag két elég jól elválasztható területről származnak. Az egyik ezek közül a perzsa nyelvterület, a másik Mezopotámia, Szíria, Egyiptom, stb. arab nyelvei, ill. nyelvjárásai. Különösen fontos ezt szem előtt tartanunk, amikor az oszmán-török beszélt nyelv arab elemeiről beszélünk és mindenkép ügyelnünk kell arra, hogy ilyen elemek nemcsak perzsa közvetítéssel, hanem közvet,énül arab forrásból is jutottak a törökbe. Kronológiai szempontból kétségtelenül hatalmas idővel kell számolnunk a perzsa-arab elemek kutatása során. És itt egyetértek Németh Gyulával abban is, hogy feltétlenül vissza kell nyúlnunk egészen az oguz vándorlás koráig és hogy a legrégibb ilyen természetű kölcsönzések közvetítésében je'entős szerepe lehetett a szeldzsukoknak. Azt hiszem, ezen a ponton érdemes volna még tovább mennünk és megvizsgálni azt a hatást, amelyet a perzsa nyelv gyakorolt (arab elemeivel együtt) az oszmán-török legközelebbi rokonaira, az azerbajdzsánira és a tuikománra. Ezeknek a vizsgálódásoknak az eredményeként nemcsak tisztábban tudnánk megítélni a perzsának az oszmán-törökre gyakorolt határát, hanem új, eddig fel nem ismert törvényszerűségeket is figyelhetnénk meg a nyelvkeveiedés terén. Úgy vélem, ez utóbbi szempontból nem kevésbbé hasznos tanulságokat igér annak a kutatása, hogy miféle hatást gyakorolt a perzsa más szomszédos nyelvekre. Ismeretes, hogy ilyen hatással számolnunk kell Afganisztán, India, Pamir, Turkesztán egész sor nyelvéhen. Éppen ez utóbbi meggondolás indított aira, hogy Németh Gyula értékes dolgozata kapcsán röviden megemlékezzem ; z eddig kevéssé ismert mogol nyelvről, melyet 1936—37-ben Afganisztánban tanulmányoztam. A mogol a XIII.—XIV. század során került Afganisztánba és ott fokozatosan, egyie erösebben a helyi perzsa (tádzsik) nyelv hatása alá került. A mogol ma keveréknyelv, amely a kihalás útján van. Számos mogol tiiizs már elvesztette korábbi nyelvét, helyette perzsául beszél. Azok a törzsek, illetve egyének, akik még használják a mogolt, már szinte kivétel nélkül bilingvisek ; a mogol ezek számára afféle házi nyelv, amely más alkalommal, idegenek előtt csak titkos nyelvül szolgál. A mogol igen korán kiszakadt a mongol nyelvközösségből, önálló irodalmivagy köznyelvet nem alakított ki magának, amit ismerünk belőle, az népnyelv, pontosabban : néhány nyelvjárás. Ezt a nyelvet persze inkább az oszmántörök népnyelvvel kellene egybevetnünk, azonban, úgy vélem, így is érdekes következtetésekre juthatunk, mert a Németh Gyula által megvizsgált jelenségek jórésze, mutatis mutandis, a török népnyelvben is megtalálható, csak azt nem szabad szem előtt tévesztenünk, hogy a török népnyelvre gyakorolt perzsa (-arab) hatás lényegesen kisebb, mint az, amellyel a köznyelvben számo.u'ink kell.
