Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)
A kevert nyelvrendszer kérdéséhez. (Hozzászólás Németh Gyula előadásához) [MTA I. Oszt.Közi. 11/1952/, 332-338.]
384 török és ilyen az afganisztáni mogol is, amelyről hozzászólásomban voltaképen beszélni kívánok. 1 Mielőtt a mogolra vonatkozó mondanivalómra rátérnék, legyen szabad néhány megjegyzést tenmm az oszmán-török nyelv egy-két problémájával kapcsolatban, melyeket Németh Gyula felvetett. Igaza van Németh Gyulának, mikor rámutat arra, hogy a perzsa-arab hatás különböző méitékben jelentkezik az irodalmi nyelvben, a köznyelvben és a nyelvjárásokban. Tökéletesen egyetértek vele abban is, hogy itteni vizsgálódásai anyagából kirekesztette az irodalmi nyelvet. Ez a nyelv, különösen régen, valóban annyira telítve volt perzsa és arab elemekkel, hogy nem volt, nem is lehetett az oszmán-török társadalom valamennyi osztályának érintkezési eszköze. Korántsem túlzás az, amit Németh Gyula egyes oszmán-török „stílusnu'íveszekről" mondott. Nem is voltak olyan ritkák az ilyen szerzők, próbaképen elegendő megvizsgálni Wickerhauser khrestomathiájának néhány lapiát 2 : sokszor sorokon keresztül alig találunk eredeti török szót, s amit találunk, azoknak is legnagyobb ré^ze valóban segédice. Akadémiánk I. osztálya egyik közeli ülésének napirendjére tűzte az irodalmi nyelv kérdésének vitaját ; azt hiszem, igen tanulságos volna, ha ez alkalommal figyelmet fordítanánk az oszmán-török irodalmi nyelv vizsgálatából adódó nem mindennapi tanulságokra is. De azt hiszem, nem volna helyes, ha most már teljesen elhatárolnánk magunkat az oszmán-török irodalmi nyelvtől. Nemcsak azért, mert ez az irodalmi nyelv kétségtelenül hatással volt a köznyelv kialakulására, hanem azért is, mert itt találjuk meg teljes formájában annak a magyarázatát, amit Németh Gyula lényegében helyesen állapított meg : az oszmán-török köznyelvben az arab-perzsa elemek igen nagy számban, de többé-kevésbbé eredeti, alig változott állagukban, szinte elkülönített idegen elemekként használatosak. Az irodalmi nyelv magyarázza meg, hogy e különös allapot kialakulásának az oka 111111 valami török purizmusban, nem a török nyelv sajátságos védelmében keresendő, hanem abban, hogy az oszmán-török irodalmi nyelv művelőinek a szeméhen „műveltség" kérdése volt az arab és a perzsa nyelv kifogástalan, tökéletes ismerete. A példakép számukra az arab és a perzsa irodalom volt, még pedig nemcsak tartalmában, hanem szinte betűjében is. Ezért igyekeztek az arab, illetőleg a perzsa nyelvtant árnyalatokig menő finomságaiig elsajátítani és ilyen ismereteiket török nyelvű műveikben fitogtatni. Az oszmántörök irodalmi nyelv ilyenforma alakulásának persze megvoltak a maga társadalmi okai. Ez a különös arab és .perzsa purizmus már nem tudott ilyen kifogástalanul érvényesülni az oszmán-török köznyelvben. Nem pedig azért, mert az azt beszélők perzsa és arab grammatikai tudása nem mindig volt gáncs nélkül való, de meg azért sem mert az oszmán-török köznyelv bizonyos mértékben a nyelvjárásokra : a népnyelvre is támaszkodott. Persze az oszmán-török népnyelvnek is voltak és vannak arab és perzsa elemei. Ezek a — jórészt szókészleti — elemek már merőben más forrásból 1 A kcvcréknyelve'knek itt tárgyalt csoportjától feltétlenül különválasztanám azokat, amelyek Idcgcnnyelvííek ajkán keletkeztek, Igy a pidgin English-t, a petit négre-t, stb. 1 M. Wickerhauser, Wegweiser zutn Verständniss der türkischen Sprache. Eine deutschtürkische Chrestomathie. Wien 1853.