Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

A kevert nyelvrendszer kérdéséhez. (Hozzászólás Németh Gyula előadásához) [MTA I. Oszt.Közi. 11/1952/, 332-338.]

A kevert nyelvrendszer kérdéséhez Hozzászólás Németh Gyula előadásához Németh Gyula tagtársunk nagy horderejű kérdést vetett fel, amikor Sztálin nyelvtudományi tanításaira támaszkodva azt kívánta vizsgálni, illetőleg bizonyítani, hogy az oszmán-tőrök az ú. n. „kevert nyelvrendszerű" nyelvek közé tartozik. A kérdés jelentőségében messze meghaladja nemcsak annak a török nyelvjáiáskutatásnak a problémáit, ameiyből kinőtt, hanem a tágabb értelemben vett török nyelvészet kereteit is,és joggal támaszthat igényt arra, hogy az általános nyelvészet nagy kérdései közé soroljuk. Az oszmán-török nyelv rendszerét Németh Gyula „kevert nyelvrendszernek" nevezi. Meg kell vallanom, e meghatározásban használt műszóval szemben némi idegenkedést érzek. Nemcsak szokatlan, újszerű a magyarban ez a műszó, hanem a tartalma is valahogy bizonytalan, kétértelmű. Azt hiszem, egyszerűbb, ha egyelőre — jobb híján — megmaradunk a különben Németh Gyula, által is használt keveréknyelv elnevezés mellett. Ez a műszó kétségtelenül tág, különösen tág az a mód, ahogy egyesek a nyelvkeveredést magyarázni, meghatározni szokták. A legtágabb értelemben természetesen minden nyelv keveréknyelv, mert mindegyikben van több-kevesebb idegen elem. Az ilyen értelmezés azonban tulajdonképen már semmitmondó, mert „nem-keverék", „tiszta" nyelveket nem ismerünk. De bárhogyan is magyarázzuk a keveréknyelv fogalmát, kétségtelen, hogy a legtágabb értelmezés mellett is számolnunk kell a keveréknyelveknek egy sajátos csoportjával. Ebbe a csoportba azok a nyelvek tartoznának, amelyek oly mértékben fogadtak magukba rendszerint egy valamely, néha több más nyelvből főleg szókészleti (sót bizonyos nyelvtani) elemeket, hogy azok a nyelv eredeti elemeit mennyiségileg elérik, illetőleg meghaladják, ily módon lényegesen meghaladják a jövevényszavak, sőt az idegen szavak egyszerű mértékét. Az idegen elemeket ily nagy számban befogadó nyelv alapszókincsének nyelvtani szerkezetének lényeges elemei változatlanul megmaradnak, a nagy tömegben bezúduló idegen elemek azonban a nyelv korábbi külső képét rncgv?'tóztatják. Tisztában vagyunk minden meghatározás, definíció korlátolt értékével, azéval is, amelyet az imént megadtunk. Merev korlátokról ez esetben különösen nem lehet szó, mert hiszen eleve világos, hogy a vázolt csoporton belül helyet foglaló keveiéknyelvek jellege erősen különböző lehet, aszerint, hogy milyen mértékben terjesztette ki hatását a befogadott nyelv a befogadó nyelvre. A keveréknyelvek közé sorolhatunk számos keleti nyelvet is, hogy csak a legismertebbeket említsem, ilyen a koreai, a japán, természetesen az oszmán-