Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Egy XII. századi mandzsu-tungúz írás. A "kis" dzsürcsi írás értelmezése [Ért. a Nyelv- és Szép-tud. O. kör. XXVI/9/1948/, 1-43.]

282 De voltak persze a két korszak nyelve között olyan — nem IB lényegtelen — eltérések is, amelyek alapján a különbözőség kérdését okvetlenül fel kellett vetnünk. Bizonyos esetekben a szójelnek más értéke lehetett a Kín-korban és más a Ming-korban. A [116] írásjegy szójegyzékünk szerint nialmanak olvasandó, a Kin-él szójegyzékében viszont ugyanebben a jelentésben nai fordul elő. A naf alak ismeretes a goldban ma is; változatai: nej, né, ol. ne, or. ni, ne. A nialma és a nai kétségtelenül összefüggenek egymással, ha ma még nem is látjuk világosan, hogyan. Az is kétségtelen, hogy a nialma — származókszó.

1 A [250]-es írásjegyet a szójegyzék kínai átírása szerint inenginek kell olvasni. Az inengi (ma. inenggi) azonban szintén világosan származók. Nemcsak a -gi képzőt ismerjük/ól hasonló funkcióban (vö. II, 2), hanem a feltehető ine alapszó is igazolható a gold ini segítségével. Nagyon valószínű tehát, hogy a szójel a Kin-korban ine (ini) alakban volt használatos, a szót a Ming-korban viszont már csak a képzős alakban ismerték (mint később a mandzsuban is), és a régi szójelet az új, immár egységnek érzett alak számára is megtartották. Ismét másfajta problémákat vet fel a [9] írásjegy, amelyet a kínai átírás szerint ní-áun-nak kell olvasni, jelentése '16'. A Ming-kori dzsürcsiben a jel olvasata nilxun, és összevetendő vele a ma. niolxon (o: nolxon) 'az első hó 16. napja'. Ugyanezt a számnevet azonban a Ktn-áf-ben még éu-lu-huan, azaz jurxon alakban találjuk meg. A három adat összefüggését szerencsére jól látjuk: nilxun és niolxun típusú változatokat magából a mandzsuból is ismerünk (nilxón 'csúszós'^ niolxon; ni&umbu- 'hozzáfűzni' ^ nioéumbu- stb.). A szókezdő mandzBU ni- (ni-) mongol ;i-vel szemben szintén szabályos (ma. ntru- 'írni'^ mong. jiru- stb.); márpedig a dzsürcsi számnevek 11—19-ig kétségtelenül mongol eredetűek, pontosabban — nézetem ezerint — kitaj közvetítéssel kerültek a dzsürceibe. Mint említettük (I, 4), a mandzsu szókezdő f- a szavak egy részében korábbi p-re vezethető vissza. Nos, ez a p-előzmény korántsem valami meghatározhatatlan prehistorikue korra nyúlik vissza, hanem a XII. századi dzsürceibe. A Kin-él rövid szójegyzékében ugyanis ezeket találjuk: p'o-lu-huo

2 'kalapács', polu/o vagy polxo ^ ma. folxo, folyo < *folu-xo; p'u-lu-hun 'vászonzsák', puluxun, vagy pulxun^ ma. fulxó < *fulu-xo; mgr. olokú, ulukú, dahúr (IVANOVSKIJ) fologó; p'u-yang-wen 'a legfiatalabb fiú', puyangun ^ ma. fiyangyó; p'u-la-tu 'szemvörösség', puladu ma. fulata. Ebből természetesen az következik, hogy azokat a dzsürcsi írásjegyeket, — akár szójelek, akár 6zótagjelek, — amelyek az ilyen típusú 1 G. J. IIAMSTEDT, Die Palatalisation in den altaischen Sprachen: Mélanges de Philologie Offerte á M. J. J. Mikkola (Helsinki, 1931.), 241—2 kísérletet tett a azé etimológiai magyarázatára. Sserinte a kiindulópont a nai (ezt még egy kikövetkeztetett koreai •nöi-jal s egyezteti), ennek többeaazámi alakja volna a *nai-J, belőle fejlődött a 'nal-, amelyhez a -ma mellék név képző járult; jelentésepedig eredetileg 'menschen-lich, humánus'lett volna, amely később átadta volna a helyét a mai, másodlagos 'homo'-nak. - P. PELLIOT: Journ. As. 1 (1925.), 263 p'o-Iu alakból indul ki, valóban ebben a formában isme-jük a szót a Kin-ii régebbi kiadásaiban. A Huszonnégy Történetíró (köztük a Kin-h Po-na-pen-kiadásában azonban, amely számos esetben eredetibb változatokat tartalmaz, a szó bárom tagból áll, s a harmadik a korábbi kiadásokban hiányzó kuo szótag.