Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

A kitaj nép és nyelv [MNy XXIII/1927/, 293-310.]

189 15—50. évig általános hadkötelezettség volt. A katonaság páncélos lovasságból állott. Kiki maga gondoskodott a nyeregről, zabiáról, fegyverről (1 íj, 400 darab nyíl, rövid, hosszú lándsa, buzogány stb.), a lónak abrakról, 200 láb kenderkötélről a lovak békóbaverésére stb. Minden hadjárat előtt a császár az összes polgári és katonai méltóságok résztvételével egy fekete ökör- 06 egy fehér ló-áldozatot mutatott be az égnek, a földnek és az összes (jó és rossz) szellemeknek. Minden csapat 6—7000 emberből állt, 10 csapat alkotott egy osztagot, 10 osztag egy szárnyat. Egy hadbavonuló sereg százötvenezer embernél nem lehetett kevesebb. (Vö. még E. H. PARKER, Kitan customs. China Review 1890. XIX, 60.) A kitajok a katasztrofális bukás után teljesen szétszóródtak,

1 nagyrészük beolvadt a hódító dsürcsikbe. A fejedelmi család (Ye-liü) egyik leszármazottja pedig Ye-liü Ta-si Középázsiában újra keltett egy kitaj birodalmat, melyet a kínaiak Si-Liaonak (nyugati Liao),

2 arab, perzsa stb. források Qara xitöynak neveznek.

3 • 1 Közülük való Díingii qa'an tanácsadója, Ye-liü Té'u-ts'ai is, akinek a neve a magyarországi tatár (mongol) invázió kutatói előtt eem ismeretlen. 1 W. SCHOTT a San ts'ai t'u kutra és a Kılan Si lui pienre hivatkozik ahol a karakitajok neve nem Si Liao, de He Liao 'fekete L.' Vö. Kitai und Karakitai. Ein Beitrag zur Geschichte Ost- und Inneraeiens. ABAW. 1879. 5 A karakitajok története már a mongol korba tartozik, melynek nagy irodalmából csak a (karakitaj szempontból is) legfontosabbakat emeljük ki. A kínai források közül a Sung si ('a Sung dinasztia évkönyvei', szerzője a már említett T'o-t'o) és a Y ü a n s i 'a Yüan dinasztia évkönyvei'. A mongolok közül említenünk kell a M o n g T o 1-u n ni'utsa tobtsi'an-t 'a mongolok titkos története', 15 fejezetben, befejezték 1240-ben (B. LALFER szerint 1242-ben. KSz. VIII, 210. 1). Csak kínai átírással és interlineáris kínai fordítással maradt ránk ez a munka a Ming dinasztia trónralépését közvetlen követő valamelyik esztendőből. E kiadás kínai címe Yüan ts'ao pisi (vö. P. PELLIOT; JournAs. 1925 I, 198.). Először PALLADÍUS (voltaképeni nevén PIOTRE IVANOVIC KAFAROV) akadt e munkára, lemásolta, a kínai fordítás alapján lefordította s kiadta a pekingi orosz misszió munkáiban (Tpyza) 1866. IV, 1—258.1. PALLADÍUS másolata a pétervári egyetemi könyvtárba került, amelyet 1882-ben POZDNEJEV kiadott (a szöveg facsimiléjét fordítással és jegyzetekkel), vö. B. LAUFER

, Skizze der mongolischen Literatur. KSz. VIII, 210—1. POZDNEJEV nehezen található kiadását jól pótolja az új kínai kiadás. A M o n g f o 1-u n ni'utsa tobt'i'an megérdemli, hogy hosszasabban foglalkozzunk vele, mert elsőrangú jelentősége van a mongol nyelvtörténet szempontjából is, melyet eddig nem méltattak kellően. Az Altan tobtsi 'aranygomb' 1604-ből (vö. B. LÄUFER op. cit. 212.) és végül Sanang Sctsen 1662-ből (cd. 1. J.SCHMIDT

. St. Pbg., 1829.; kínai fordítása 1777-ben jelent meg.). A perzsa források közül meg kell nézni HaSidu'dDin-t, a legrégibb korról szóló részét BEREZINI a középsőét DLOCIIKT, a harmadikat pedig QUATREMERE kiadásában. DZUWAINI története, megjelent a Gibb Memorial c. sorozatban. Az európai összefoglaló feldolgozások közül: C. D'OHSSON, Histoire des Mongols IV. Amsterdam, 1852. — H. H. HOWORTH» History of the Mongols from the 9 th to the 19 th century. — BAFTHOLD kétkötetes „Turkesztán a mongol korban" c. orosz nvelvű munkája (St. Pbg,, 1900.).