Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 2. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 2.)

Dzsingisz khán neve [Nyk XLVIII/1933/, 338-341.]

164 tenger szó alapján várni lehetne? (MSFOu XXX, 128). A tibeti jin-gir, rin-(/ir-nek itt csak akkor volna bizonyító értéke, ha hasonló alak mongolból is kimutatható volna. Minderre nincsen kielégítő felelet, meg kell tehát elégednünk azzal, hogy Dzsingisz khán nevének nincsen elfogadható magyarázata. A régi magyarázatok helytelenségéről vö. már I. J. S

CHMIDT a Sanang Secen kiadásához írt magyarázataiban 379 1. Ha pedig már azt keressük, hoey a felsorolt variánsok küziil, melyik is a „helyes" alak, melyik az, amelyet Dzsingisz khán és mongoljai használhattak, választásunk természetesen nem eshetik sein az arabra, sem a tibetire, hanem csakis a mongol cingyis (sporadikusan jinggix) olvasatra. A magyarban semmi okunk sem lehet tehát a Cingiz vagy Csiugiz-féle alak általános használatára (MNy XXVII, 314), hacsak nem kívánjuk vele nyomatékosan jelezni a forrás eredetet. Nem tilolóeiai tárgyú magyar szövegben meg éppen megmaradhatunk a Dzsingisz khán írásmód mellett, melyet a közhasználat már szentesített (AesÁuv. SZADAY-BAKÓTI, MARCZADI, HÓMAN ; történeti tankönyvek), akárcsak a .japán és a kínai szó helyesírását, ami pedig jóval távolabb áll akár az etiinolóaiailag, akár a kiejtés szerinti helyes eredeti elnevezéstől.