Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Az idő és társai (Idő, idén, kor, korán; késik, későn) [MNy LXII/1966/, 385-398 ]
Az idő ée társai 1. Nemrégiben BALÁZS JÁNOS egyik jeles cikkében (Mennyi idős az idö? : MNy. LXI, 404 — 12) arra a megállapításra jutott, hogy idö szavunk korábban javasolt török származtatása nem kielégítő, minthogy ,,az egész szófejté« végeredményben csupán feltevéseken nyugszik, s elfogadásához megfelelő jóakarat és hit kívántatik". Az elvetett török etimológia helyett újat javasolt, eszerint az idő ~ ideje - idén az e-, i- mutató névmási tő ragos fejleménye volna. Okfejtésében világos logikával következtetésről következtetésre haladva megnyerő előadásban próbálta bizonyítani feltevését. Igaz, új magyarázatához hamiskásan én is hozzáfűzhetném, hogy „elfogadásához megfelelő jóakarat és hit kívántatik". Ám én ezt a jóakaratot és hitet az új magyarázattól nem vonnám meg, ha belső magyar fejlődés bizonyos kérdéseiről volna szó csupán (és ha nem teves premisszákból indulna ki a magyarázat). De a szerző úgy érezte, hogy első lépésként el kell takarítania az útból a régi etimológiát; e célból el is követett mindent, hogy megtépázza a török magyarázat hitelét. Ezúttal azonban nem győzött, nem is győzhetett meg, mert a cáfolatra felhasznált korábbi török anyag felett alaposan eljárt az idő. Éppen ezért, úgy gondolom, nem lesz felesleges, ha a következőkben újra napirendre kerítem a hajdani török etimológiát és néhány turkológiai megjegyzést fűzök BALÁZS JÁNOS gondolatébresztő fejtegetéseihez; ahol az elkerülhetetlen, a magyar szó történetét is érinteni fogom. Mielőtt azonban ezt megtenném, legyen szabad előrebocsátanom néhány bevezető megjegyzést. 2. A jeles szerző szerint az idö török származtatását hangtani nehézségeken kívül komoly általános meggondolások is gátolják. Ezt írja: „Nehéz elképzelnünk, hogy őseinknek a legelemibb időfogalom kifejezésére a török népekkel való érintkezésig, tehát i. sz. V. századig egyáltalában nem volt szavuk, vagy ha volt is, azt a törökségtől átvett szó teljesen kiszorította, sőt elenyésztette." (I. h. 405.) E meggondolás alapja szerinte: „A 'tempus' jelentésű szavak ugyanis a különféle né[>ek nyelvének szókincsében általános tapasztalat szerint majd mindig eredetiek, vagy legalább belső keletkezésűek, s éppen ezért nem sorolhatók a jellegzetes műveltségi szavak közé." (Uo.) Soha senki nem vonta kétségbe, hogy az elemi időfogalmak kifejezésére szolgáló szavak nyelvünkben szókészletünk ősi elemei közé tartoznak, illetőleg egy részük belső keletkezés útján jött létre. Úgy látszik, inkább a körül hiányzik az egyetértés, hogy mit tartsunk elemi időfogalomnak. Nyilván ezek közé tartozik a nap, reg, est, éj; nyilván még mindig az a te'/-nap. hol-nap, ma, most és sok más hasonló szavunk. Nem magától értetődik viszont, vajon elemi időfogalmak közé tartozik-e például az éjfél? Akár igen, akár nem, érdemes felvetni: nem volt-e meg a régi magyarban az éjfél (éj fele) mellett a napfél (nap fele), mint az obi-ugor nyel-