Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

A török szókészlet története és török jövevényszavaink (Gyöngy) [MNy XL1I/1946/, 1-17.]

60 idő alatt u. i., főleg az utóbbi években, a XII—XIII. századi kínai, másként ó-mandarin ismeretében oly gyökeres módosulás következett be, főleg a 'phags-pa írásos kínai emlékek felhasználása révén, hogy ezt a kort nyelvtörténeti szempontból valamennyinél jobban ismerjük. Mind a három írásjegy előfordul a. 'phags-pa írásoe kínai feliratokban. Íme egyenként ez a magyarázatuk: Mai yin, ó-kínai ngjén, ó-mandarin yin, 'phagspa yin. — Mai şu (az p cerebralis Á-t jelent), ó-kínai dí'juét, ómandarin rfírti, 'phags-pa Ш; a felsorolt adatok közti ellentmondások, nehézségek csak látszólagosak, valamennyinek a magyarázatát egyenként sok száz és száz példa támogatja. Az ó-kínaiban KAKLGREN szókezdő hehezet es zöngést (di)-t vesz fel; magam itt nem részletezhető okok miatt a hehezet nélküli zöngést tartom helyesnek (más okfejtéssel MASPERO is). Ez a szókezdő az egykorú források egybehangzó tanúsága szerint lehetett palatalizált, illetőleg „jésített", az idetartozó írásjegyeket a kínaiak az ú. n. III. kategóriába sorolták, vagy lehetett cerebralis, illetőleg „tiszta", ezek tartoztak az ú. n. II. kategóriába. A bennünket érdeklő írásjegy a III. kategóriából való. Mármost a III. kategóriába tartozó írásjegyek tekintélyes része bizonyos nyelvjárásokban igen korán a dzszókezdóből i-t fejlesztett, amely utóbb i-sé változott (a i és я a sinológusok hagyományos jelölése -szerint palatalizált é-t és á-t jelent), ez az * idővel cerebralis f-sé fejlődött. így magyarázandó a mai szókezdő p-e. A mai p- tehát végeredményben nem az orthodox ó-kínai dí-re, hanem egy ó-kínai nyelvjárási i-re megy vissza. Az ó-kínai dí- folytatását az ó-mandarin df-ben találjuk meg. Ez eddig rendben volna, csak az a kérdés: miért jelöli ezt a dé1 a szintén ó-mandarin nyelvállapotot rögzítő 'phage-pa írás é-vel? Máshol részletesen kifejtendő nézetem szerint azért, mert ez a dé- nem normális, media képzésű, hanem tenuis képzésű zöngés. Az ó-kínai dé'iuét szóvégi t-je a XI. század táján az északi nyelvjárásokban eltűnt (a déliekben ma is megvan), s ettől kezdve az ó-kínai -juét szóvég úgy kezdett viselkedni, mint az ugyancsak ó-kínai iu, azaz az ó-mandarinban ű lett belőle; ebből az ü a szókezdő p cerebralis ejtésének a hatása alatt a mai északi kínaiban u-vá fejlődött. Még egy kérdés van hátra ezzel az írásjeggyel kapcsolatban: vájjon dz6ürcsi nyelvi /fl-nek kell-e magyaráznunk, vagy pedig éö-nek, mint a 'phags-pa átírás alapján gondolná valaki? Határozottan jfl-nek, mert ugyanaz a şu írásjegy ugyanabban a forrásban egy másik világosan megfejthető dz6ürc6i ezóban is előfordul. Ez a szó kínai átírásban, mai kiejtés 6zerint tru-şu, jelentése 'fej', dzsürcei nyelvi olvaeata kizárólag uju lehet, vö. mandzsu ujíu 'Kopf'. — Mai k'o, ó-kínai k'd, ó-mandarin k'o, 'phags-pa ko. Dzsürcsi nyelvi értéke ke, ahol a k hehezetes, mint minden exploeiva a mandzsuban is, az e pedig zárt é, (e) nem pedig nyílt tf. Az egy-