Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

A török szókészlet története és török jövevényszavaink (Gyöngy) [MNy XL1I/1946/, 1-17.]

61 korú kínaiban megvolt a nyílt ä szóvég, de hiányzott a zárt -e, ezért választotta hanghclyettesítési célzattal az o ezóvéget esetünkben. A XII. századi dzsürcsi nyelvi 'gyöngy' jelentésű szó tehát yinjü-ke-nek hangzott. A -ke szintén kicsinyítő képző, ismeretes a mandzsuban is, sőt az említett -ar«-vel olykor ugyanabban a ezóban váltakozik is, pl. teii-xe 'kleiner Vogel' teti-ke 'ua.'; em-xe 'Schwiegermutter' (a x, ^-val kezdődő képző előtt a tővégi magánhangzó gyakran eltűnik) ^ eme-ke 'ua.'. A mandzsu niiüxc, dzsürcsi nitú, nintüxe, yinjüke (ez az időrendi бог) története ezek után teljesen tisztázható. 1. A -xe, -ke kiceinyítő képző, mely кевбЬЬ járult a szóhoz; 2. a ni t ú másodlagos alakulat a ntníü-ből, mely a dzsürcsi kései korában ment végbe; hasonló mássalhangzó-kiesés a korai mandzsuból is kimutatható; 3. a yinjü jf-je nem zöngés, nem zöngétlen media, hanem zöngés tenuis, s ez megmagyarázza, hogyan lett belőle t a nínéü-ben; 4. a szókezdő yi- > ni- szórványosan magából a mandzsuból is kimutatható váltakozás alakjában: imala 'eperfa' (< *yimala; a mandzeuban nincs yi-, mindből i- lett) ^ nimala; megtaláljuk a Ming-kori dzeürcsiben: dzs. yimagi 'hó'^ma. nimanggi; kimutatható természetesen a XII. századi dz6ürcsiből más példákban ie: dzs. yinjü '60'^ ma. ninjü. Tanulságoe ez utóbbi hangmegfelelés mongol-mandzsu viszonylatban is: ma. niru- 'ír' (<*yiru-) ^ mong. jiru-, ma. niman 'juhfajta' (< *yiműn < *yima'an) mong. imayan 'kecske', kalın, yaman. Szóföldrajzi okokból teljesen kétségtelen, hogy an intü ^ yinjü (<*yinéü, hehezet nélküli í-vel, mm pedig hehezeteeeel, mint a törzsanyaghoz tartozó mandzsu szavakban) nem tartozik a mandzsu—tungúz nyelvek közös, ősi szókészletébe, hanem a dzsürcsiből öröklődött tovább sok más hasonlóval együtt a mandzsuba, a dzsürcsibe pedig idegenből került jövevényként. Hogy honnan, pontoean nem tudjuk, de egy igen valószínű feltevés kínálkozik. A dzsürcsik igen 6okat kölcsönöztek a mongol nyelvű kitajoktól, a kitajoknak pedig jól ismert kapcsolatai voltak az ujgúrokkal (mint tudjuk, az első kitaj írás is az ujgúroktól való). A dzsürcsi-mandz6U szó mindenképen a török yintü-re vezethető vissza, akár a jelzett, akár más módon. A yintü altaji alapnyelvi eredetéről ilyen körülmények között szó nem lehet. A kérdés hátterében felmerülő művelődéstörténeti mozzanatok annak a feltevésnek бет kedveznek, hogy a yintü az őe-mongolban és az ős-mandzsu-tungúzban meglehetett, csak mindkettőből igen korán kiveszett. Marad tehát két lehetőség: a yintü vagy a törökeég különnyelvi életében keletkezett, és így török származék, vagy pedig jövevényszó. Hogy ebben a vonatkozásban több-keveeebb valószínűséggel álláet foglalhassunk, mérlegelnünk kell a i/inéü-nek