Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
A török szókészlet története és török jövevényszavaink (Gyöngy) [MNy XL1I/1946/, 1-17.]
54 a korig, ameddig az jövevényszavakat adhatott nyelvünknek. Általános elv: az érintkezések idejében mindig a nyugati (és nem a keleti) török világ volt fontoeabb számunkra. összegezve a mondottakat: török jövevényszavaink vizsgálatában nem elégedhetünk meg a török nyelvi anyag összehordásával, még kevésbbé a véletlenül elénk vetődő egy-két más nyelvi adat felsorolásával, hanem törekednünk kell tisztázni az átvett szónak a török szókészleten belül elfoglalt helyét is. Legyen ezabad a fenti módezertani elveket egy gyakorlati példán is bemutatnom. E célra a problémamentesnek látszó gyöngy szavunkat választottam. Látni fogjuk, hogy a török szóanyagon kívül, amely ma természetesen gazdagabb, mint 1912-ben volt (de persze a mi felsorolásunkban sem teljes), oAég két, egymással genetikus összefüggésben nem álló nyelvcsoportból is kimutatható. Az ily módon három csoportban előforduló szó egymáshoz való viszonyának a vizsgálása jól mutatja a felmerülő lehetséges nehézségek egyik kényes csoportját. Megjegyzem, a gyöngy nem valami különlegesen e célra kiválasztott „nehéz eset". Ellenkezőleg, egy a sok közül, alig akad ugyanis olyan török jövevényszavunk, amelyről a fenti elvek alkalmazásával ne volna érdekes és lényeges új mondanivaló. A gyöngy-öt GOMBOCZ ZOLTÁN török jövevényszavaink honfoglaláselőtti rétegébe, az ú. n. bolgár-török jövevényszavak közé sorozza, és egy ó-csuvas *jinjü alakból eredezteti (BTLw. 80). Ugyanezen a véleményen van BÁRCZI, SzófSz. 104 is. A feltételezett szókezdő j- török szempontból kifogástalan, legfeljebb azt fűzném hozzá, hogy nem tartozik a kizárólag csuvaeos jellegű jegyek közé. A török jf- magyar gy- megfelelés épúgy, mint a szóvégi török fl-nek a magyarban való hiánya magyar régiségjegy, amely mindössze azt igazolja, hogy az átvétel valóban régi (a magyar szó első előfordulása 1276!); a két régieégjegy közül a második az . átvétel alsó határát is meghatározza: eemmiesetre sem lehet későbbi a tatárjárás koránál. A török nyelvi adatok ezek: Türk-ujgúr típus: Türk yintü üg üz (IE. 39 és IIN. 3), y'ntü üg[ üz] (IS 4) 'Gyöngy-folyó'. GOMBOCZ ezeW, az adatokat tévesen intü alakban szerepelteti, bár ТномзЕигаек általa idézett helyén az első változat a helyes átíráson kívül eredeti rovásjegyekkel is megtalálható. Az orkhoni feliratok e szava RADLOFF nagy szótárában (III, 334) még mostohább sorsra jutott. A yintü itt ugyanis yänbü alakban jelenik meg, noha az i két előfordulási helyen is ki van írva, s természetesen a harmadikon is az olvasandó; ehhez járul még az, hogy mind a három adatban egy betű jelöli az ЯЙ-t, E RADLOFF ezt önkényesen két betűre (n és t) cseréli fel. — „ó-török"
