Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Mongolos jövevényszavaink kérdése [NyK XLIX /1935/, 190-271.]

225 megfelelője az oszm.-ban iri. Ezzel szemben érdekes figyelembe venni, hogy a legrégibb és a középső rétegbe tartozó török jövevényeink közül az árok, bicsak, csabak, csök ~ csék, kék, kabak, köldök; tyúk, köpönyeg, szúnyog a BANO szerinti osztályozás alapján is eredetileg szóvégi -q, -k-val hangzott, u. i. valamennyi szó az oszmónliban mássalhangzóé szóvéget mutat. Az oszmánliban elő nem forduló szavak közül BANO elvei alapján ide kell még sorolnunk hurok szavunkat, mert szóvégi -g-vai hangzik az altajiban (és a csuvasban), az ok ot (ujgur) ós a túzok-ot (kirgiz). A másik csoportban sokkal nagyobb fokú .rendellenesség* mutatkozik. A magyar [betű forrása tudvalevőleg *bitiy, 11 -g végű szavak közt tárgyalja B

ANG is (i. h. 210), de megjegyzi, hogy a csagatáj biti nem szabályos alak. Ehhez hozzávehetjük még azt is, hogy az oszm. bilik, melyet különben B. nem említ, szintén .nem szabályos" alak. Ugyanígy vagyunk az ünö szóval is: az oszm.-ban az intik szintén „szabálytalan", s e szabálytalanság még nagyobb lesz, ha figyelembe vesszük, hogy valamennyi ismert török adat szóvégi -k-val hangzik, kivéve a csuvast. A magyarból kikövetkeztethető *intiy azonban még sem lóg a levegőben, u. i. a mong. üniye ünige szituén megőrizte a -g-t (tővégi magánhangzójáról vö. LIGETI : MNy. XXIX. 276—7). Ugyanilyen „szabálytalan" egyezések a magyar és az oszmánli szavakat tekintve: borsó ~ buréaq | csipa ~ capoq | kanyaró - qizamiq \ karó - qaz'iq \ olló - oylaq \ saru ~ éariq I tanú ~ taniq. daniq | bölcsö~beSik | gyeplő ~ iplik \ gyűrű ~ jüzük I gyüszű -jüstik, jüksük \ körö gtivrtik. Közülük kettő, a borsó és a gyürü a csuvaeban magánbangzós szóvéget mutat (a többit nem tudjuk kimutatni). A BANo-féle elgondolás szerint szabályosan viselkedik: békó, kóró, fszapu, tarló, tinó, gözü, kölyü, gyarló, tiló, toklyó, kapu, dara. Mindennek a sok szabálytalanságnak, amely nemcsak régi török jövevényeink megfelelésében, hanem a mai török nyelvek egymásközti viszonyában is sok szóval kapcsolatban felmerül, az oka talán kölcsönzésekben, kereszteződésekben keresendő. Kétségtelen, hogy ez az állapot ma megvan, kimutatható; bizonyára megvolt régen is, talán épen nyelvünk legrégibb török jövevényeinek a forrásában, az ócsuvasban, abol nagyobb mértékben fordultak elő szóvégi -g-s alakok ott is, ahol óstörök szempontból szóvégi