Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Uráli török jövevényszavaink kérdéséhez [MNy LIX/1963/, 381-393.]

193 elnevezést tikkor sem tartanám szerencsédnek, lia azt tágabb értelem!>en próbálnék használni; a legkevesebb, amit mondhatnék róla: kétértelmű. De ugyanez a helyzet a pretörök meghatározással vagy sokkal inkább elnevezéssel is. Nem vitás, hogy a pretürük nyelvnek számos sajátsága tovább élt az őstüi'ökhen is; török jövevényszavaink kapcsán azonban az ilyen esetben sem közömbös, hogy melyik meghatározást használjuk; a két meghatározás között ugyanis óriási kronológiai különbség van. Ha tehát a magyar nyár csakugyan egy török áar-ból ered, a török alak török szempontból egyformán képviselheti az őst örök és a pretörök fejlődés fokát, magyar szempontból azonban — kronológiai okol; miatt — csak őstörök lehet. 4. A szókezdő rí története máig nem tartozik a török hangtörténet legvilágosabb fejezetei közé. A kutatások mai állása mellett a következőkben foglalnám össze e kérdésre vonatkozó legfontosabb mondanivalómat . Előre kell bocsátanom, hogy e nasalis történetéhez figyelembe kell vennünk, hogy a törökben а palatalis rí mellett számolni kell még n-nel, annak palatalizált változatával (tévedések elkerülése céljából itt wj-vel jelölném), végül egy nasalis elemet tartalmazó j'-vel (j; pl. a jakutban). Mi állhatott ezek közül szókezdő helyzetlien? A legtöbb turkológus szerint ebl>en a hangtani helyzetben valamennyi másodlagosnak tekintendő, s eredetileg a török (őstörök) egyiket sem ismerte. Igaz, legrégibb emlékeinktől kezdve általánosan elterjedt a nä 'mi, mehik, milyen?; stb.' és annak egy csomó származéka: näld 'wie viele, einige, irgendwie', nältik 'wie, wie?', nältiklddi 'warum?', nclgü 'wie denn? was denn?', nägüdii 'dadurch', nágíil 'wie?', ndgillüg 'wie? warum denn, wie!', nälük 'warum?', nämä 'was auch immer, irgend etwas', nämän 'wie', vätäg 'cinigermassen' (GABAIN, Alttürkische Grammatik 320). RAMSTEDT még ezekben az esetekben sem engedi meg az n elsődlegességét, s /-bői eredezteti asszimilációs úton (vö.: RAMSTEDT

, Einführung in die altaisehe Sprachwissenschaft I, Lautlehre 74; RÄSÄNEN, Materialien zur Lautgesehichte der türkischen Sprachen 203 — 4). Az »i szókezdő meglétét még tagadni sem kellett, mert nem is volt mit tagadni. Valóban, ecmmiféle nyelvemlékben nem sikerült ennek a szókezdőnek a nyomára bukkanni. Elvileg ugyan fel lehetett tenni, hogy esetleg olyan hangról van szó, amelynek jelölésére a nyelvemlékek írásaiban nem volt meg-' felelő jegy. Ilyesmire valóban ismerünk példát, ha ritkán is. így a szókezdő helyzetben jelentkező laryngalis h-t nem tudja jelölni sem a rovásírás, sem az ujgur írás. Tibeti és kínai átírásban mégis ilyen török szavakat (és kifejezéseket) találunk: tib. ha-la yun-log 'tarka lovú' (tör. ala yontluy), tib. ud ha-dagleg 'tehén lábú' (tör. ud adaqliy), kín. halan 'tarka (hegv)' (tör. ala-n); végül egyöntetűen huiyur népnevet (tör. uiyur) és hirkin méltóságnevet (tör. irkin) rö-zít a kínai és a tibeti átírás. E sajátságos esetek részletesebb megvizsgálására különben más alkalommal még vissza szeretnék térni. Az A esetében azonban erről bizonyosan nem lehet szó, mert a rovásírásnak van ilyen betűje. Filológiai átírásban (tibeti mintára) Я a jele, fonetikai értékét sajnos nem tudjuk pontosan meghatározni: lehet, hogy palatalis, lehet hogv palatalizált n. A két változat közt mindenesetre különbséget kell tenni; az ókínaiban mind a két változat — fonémaként — egymás mellett élt. A rovásírásos türk (és ujgur) emlékek й jegyét az ujgur írásos emlékek gyakrun п -j-.V h-t ükkel helyettesítik. Az й (technikai okokból a követ-