Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Uráli török jövevényszavaink kérdéséhez [MNy LIX/1963/, 381-393.]
192 véve helyes nézetből indul ki, hogy a forgalomban levő ny szókezdőé szavakon kívül akadhatnak mások is, amelyeket érdemes volna bevonni a vitába. Ezzel a szándékkal két újabb etimológiát javasol (i. m. 128): nyír (Kááy. ynr- 'hasít') ÉS nyúz (KÜÄY. yüz- 'ua.'). Minthogy G. CLAUSON közli fenntartásaimat, melyeket a javasolt etimológiákkal szemlxm támasztottam, taglalásukba most nem is bocsátkoznám, legfeljebb azt jegyezném még meg, hogy ezek is megtalálhatók VÁMBÉRYnál (A magyarok eredete 619, 539 és A magyarság bölcsőjénél 191, 192). VÁMBÉBY azonban nem a török yar- 'hasít'hoz kapcsolja a nyír t, hanem egy török yi'r- 'kiáe'-lioz. CLAUSON mindenesetre már ismeri az uráli réteg hipotézisét, és az ny szókezdőnek nagy jelentőséget tulajdonít a török nyelv története szempontjából. A kérdéssel kapcsolatban POPPE nézeteiről korábban már szóltam. Pótlólag azonban meg kell jegyeznem, hogy 6 teljesen figyelmen kívül hagyja RÄSÄNEN kis cikkét, és csak egyetlen ny kezdetű szót tárgyal, a nyár1 (forrása alighanem RAMSTEDT). Érdekes viszont, hogy POPPE határozottan elválasztja a nyár1 a többi úgynevezett bolgár-török jövevényszótól, és megjegyzi, hogyha azok közé tartoznék*e.kkor *gyár-nak vagy *szár-nak hangoznék. Kronológiai szempont hói is elválasztandónak tartja a nyár-t a többitől; nézete szerint azoknál jóval korábban, még a pretörök korban került a magyarba. Ez az út persze megint a hipotézisek sűrűjébe vezet. Anélkül, hogy erre az útra cz alkalommal elindulnánk, érdemes mérlegelni: mit is jelent a nyár pretörök eredetének feltevése az uráli réteg hipotézisének a szempontjából? Nos, tegyük fel. hogy csakugyan van altáji rokonság, és volt altaji alapnyelv; POPPE (és RAMSTEDT) ezt felteszi, CLAUSON kereken tagadja. Ha tehát volt altaji alapnyelv, igen messzi időre kell visszanyúlnunk, hogy feltehessük ennek az alapnyelvnek azt az utolsó fázisát, amelyben nyelvjárásokként egymástól többé-kevésbé már elkülönült a pretörök, a premongol, a prernandzsutunguz (a koreait nem is említve). Az al>szolút kronológia többkevesebb pontossággal való megközelítése ez esetben, csakúgy mint más hasonló esetekben, szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Ha azonban meggondoljuk, bogy a török nyelvek az i. sz. VI—VII. században már annyira fejlettek, hogy szinte mai, „modern" vonásokat mutatnak, hogy a mongol X. századi, a mandzsu XII. századi, ma elérhető legrégibb állapotában óriási távolságra van a töröktől, de nagyon közel mai állapotához, ha ezenfelül figyelembe vesszük a török nyelvnek finnugor, iráni, sőt indo-iráni kapcsolatait, akkor talán nem tévedünk, ha feltesszük, hogy a pretörök nyelvjárás, illetőleg nyelv kialakulására aligha kerülhetett sor később, mint i. e. 2000 vagy talán 3000 körül. De ha a relatív kronológiához fordulunk, akkor sem nyerünk más képet. Nein kételkedem abban, hogy a finnugor nyelvek szétválasztásának kronológiáját korábban túlságosan alacsonyan határozták meg, és hogy az ugor nyelvek szétválása is hamarább következett be talán, mint eddig gondolták. Mégis, így is, mindannak alapján, amit az úgynevezett altaji nyelvek történetéről tudunk, merő képtelenség volna feltenni, hogy az altaji nyelvek egysége bármilyen formában is fennállott volna már az ugor nyelvi egység korában, pláne az uráli magyar ősbaza korszakában. Ezeknek a meggondolásoknak az alapján hárítottam el POPPE elméletét, amelynek alapján régi török jövevényszavaink b o 1 g á r-t örök elnevezését altaji jövevényszavak elnevezéssel kívánta felcserélni. Ezt az
