Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)
Bilincsek, bilincs [MNy LXI/1965/, 281-289.]
133 ről, ezt az egyházi nzláv őrizte meg, я adatai a következők: or. eszi. belbiugb. 'Armband, Ring', bolg. beifug 'Armband', szerb-horv. eszi. bilbiugb, szerb-hor vát bióiug, biöSuh 'Ring'; román bcllug (belciug). Mi lehet a szláv HZÓ török előzménye? GOMBOCZ kétségtelenül helyesen járt el, amikor a lehetőségek közül törölte a bilázük-öt. VASMER, aki ismerte ugyan GOMBOCZ fejtegetéseit, de nem egykönnyen tudott eligazodni a török megfelelők bonyolult kapcsolataiban, újra bevonta ezt a török szót a bizonyító anyagba. Ez az eljárás azonban védhetetlen, s még MKNGES is csak a török •szavak végső forrásaként engedi meg a bilezük-öt, 1 közvetlen kiinduló pontként ő sem tudja elképzelni ezt a szót. A szláv szó forrásául GOMBOCZ előbb (Nytud. IV, 290) a mongol adatok alapján feltehető török *biliik(g )-ct vagv *bH6ük(g)-ö t jelöli meg; később (EtSz.) ez a forrás szerinte egy mongol, illetőleg török *bilieg. VASMKR egy protobulgár * biliül vagy ^bilíik-hí'ú indul ki. Végül MENOES a szláv Ье1ь6идъ-о\ egy török *bel6üg (*belfig)-re vezeti vissza. Az egyházi szláv török jövevényszavainak fonetikai sajátságait még mindig kevéssé ismerjük ahhoz, hogy az egyes esetek pontosabb értelmezéséből kiküszöbölhetők legyenek a bizonytalansági és önkényesség! tényezők. Nem is bocsátkoznám itt most a részletekbe, három ponton azonban véleményt kockáztatnék meg: a szóvégi török k helyén álló g-t szláv, nem pedig török sajátságnak tekinteném; a szláv szó forrása elképzelhető kéttagúnak is (erről a lehetőségről fentebb már szóltam), de bizonyos meggondolások alapján nem utasítanám el a háromtagú alakot sem. A magam részéről a szláv HZÓ forrását egy protobulgár *bili6ek vagy * biliéül (*biliéik) alakban jelölném meg. Végül a GOMBOCZ felvetette mongol lehetőséget még vagylagos formájában is elutasí tanám kronológiai okokból. 9. A mondottakat figyelembe véve közelebb jutunk a magyar bilince magyarázatához. A szláv szavak forrásául szolgáló valamelyik protobulgár ulak, jtcldául a *bili6ck nagyobb nehézség nélkül felvehető n magyar szó kiindulópontjáui. Valóban, a bilince n-jét MUNKÁCSI nyomán (KSz. V, 358) másod lagos magyar fejleménynek tekinthetjük, olyannak, mint amilyen a bog ránc-я < 1 K. H. MENOES, Slavo-altajische Wortforschungen: Keatschrift für Dmytro Cyievekij rum 60. Geburtstag 179-96; kül. 179-81: Türk bMzik etc. „Armband" 179-81 (Osteuropa-Institut, Slavistische Veröffentlichungen. Berlin, 1964.). MENOES véleménye szerint a bilâzük előbb kéttagúvá vált, ekkor pedig az íz-ből U fejlődött; így jött volna létre a büAzxikAM egy *büzük alakon keresztül a *bü£ük. MENOES magyarázatának azonban többrendbeli bökkenője van. Mindenekelőtt az Iz állítólagos fejlődésének igazolására csupa olyan példát idéz, amelyben csak » (nem pedig z) fordul elő „likvida esetleg zárhang után". Példái: ujg. »oyanéiy 'süss' < «oyan 'Zwiebel' -»i'-y; türk, ııjş. adiniiy 'andersartig' < adin 'anderer' -f -«t-у,- qiríil 'grau werdend, alternd' < qir 'Feld (grau)' 4- nil oszm. agéil 'weiaalich' < aq 'weiss' -f- -ti-l; oazm. gökfül 'himmelblau' < gök-tü-l. Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, bogy a példák közül eajnálatoe mődon éppen az U hangkapcsolat teljesen hiányzik. Egyébként a kérdéses jelenség régóta ismeretes, elóezör H ANG (UngJb. X, 16 kk. és 20) kerítette napirendre; vö. még: GABAIN, AlttürkGramm. 66 (80. {). Nem általános hangtani jelenségről van szó, hanem arról, hogy bizonyos képzők első mássalhangzója az alapszó végső magánhangzójának a hatására egy újabb változatot fejleszt ki. Nem íényegtelen körülmény, hogy kizárólag melléknévképzésről van szó. Különösen tanulságos, hogy a jelen esetlien szóba jövö -ety, -sig képző mellett csak akkor jelentkezik a -ft'y, tig változat, ha melléknévképzö funkciót tölt be. Ugyanabban a hangtani helyzetben |>éldáiil a főnévből főnevet képző tug, -tük esetében szó sincs • "iig, * fük változatról: vö. CABAIN, AlttürkGramm 62 (62. $).
