Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van. 1. köt. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 1.)

Tőzeg [MNy XXXIV/1938/, 207—210, 328.]

115 ttzák 'ló-, szamár-trágya' (saját felj.) | özb. Maim. K. tizag 'ua.' (saját fel].) | bask. Шак, tQlíük 'trágya' (PRBHLE: KSZ. V, 266). A török régiségből való: HOUTSMA tazäk 'Pferdemist' (67) ée Káérari tüzük 'Mist' (ed. Вноск. 205). Ennyi minden új és régi adat ellenére is meglehetősen rejtélyes a törökségben a tüzük, tizük eredete. Noha alakját tekintve kifogástalan eredeti török szó is lehetne, nincs semmi olyan adat, melynek alapján megnyugtató etimológiája kínálkoznék. Megjegyezzük, hogy ez idő szerint sem a mongolból, sem a mandzsu-tungúzból nem mutatható ki a rokonsága. Ha jövevényszó a tüzük, semmiesetre sem lehet túlságosan kései, mint azt Káérari adata is bizonyítja. Jelenleg legfeljebb perzsa kölcsönzésnek a gondolata merülhet fel; az új-perzsában ugyanis szintén ismeretes a szó, mégpedig így: tazak, tüzük 'merda, stercus, alvi faeces; stercus boum, fimue bubulus (V

ULLEHS I, 444). A baj csak az, hogy az új-perzsában is elszigetelt a szó, a többi iráni nyelvben meg épen hiányzik, úgyhogy sem jogunk, sem okunk nincs ma az új-perzsa tazak-n&k ó-iráni vagy épen indo-iráni eredetéről beszélni. Hozzátesszük, hogy VULLERS perzsa forrásaiban is feltűnő a bizonytalanság a szó eredetét illetőleg; az egyik szerint török, a másik szerint perzsa-török eredetű volna. Épeneéggel nincs kizárva, hogy az új-perzsa tazak csakugyan török eredetű. Ebben semmi meglepő nem volna, hiszen ismeretes, hogy az új-perzsában tekintélyes számú régi és új török jövevényszó van (már a Sáhnámeban és más, IX—X. századi munkákban is). Sajnos, erről az iráni és török szempontból egyaránt fontos kérdésről még mindig nélkülözzük a szükséges, megbízható monographiát. Már PATRUBÁNY (i. h.) megjegyezte, hogy az oszmánli tüzük ismeretlen a délszláv nyelvekben; ez azonban önmagában még semmit sem jelentene az oszmán-török átvétel ellenében, hiszen számos kétségtelenül oszmánli elemünk nem mutatható ki a balkáni nyelvekből. Jelen esetben még az ilyen esetleges érv is veszítene súlyából, mert a tüzük ismeretlen ugyan a délszláv nyelvekben, de megvan az oláhban: tezie, tizic 'trockener, harter Kuh-, Sctafmiet. Erster dient der Bauern als Brennmaterial' (

TIKTIN III, 1583). Sajátságos, hogy az újabb oláh-német (magyar) szótárakban előfordul a másodlagos 'Torf' értelmezése is. Az oláh szót MIKLOSICH (DWAW. XXXV, 176) és ŞAINEANU (Influenza orientala II, 363) oszmán-török eredetűnek tartja. Bizonyos nehézségekre azonban egyikük sem utalt, illetőleg nem tett kísérletet megmagyarázásukra. Hogyan magyarázzuk a tezie mellett előforduló, e ma már általánosabbnak mondható tizic első i hangját az oszmánli d-vel szemben? Bel-oláh eajátság-e ez, vagy pedig arra kell gondolnunk, hogy az oláh