Magyar Országos Tudósító, 1948. március

1948-03-24 [952]

M&GY&R ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ /MOT/ 13 óra 2o perc 1948 március 24, XXX, évfolyam A polgármester le Vele Moszkva, v arsó, Belgrád, Bukarest és Szófia polgápme s te re ihe z• Bp Vp/Hné Bognár József polgármester a következő szövogü le­velet intézte Moszkva város polgármesteréhoz: " Budapest székesfővá­ros logutóhh abból a célból, hogy utcái sorában ogy utcaneve hir­desse a népe öltözött fönnálló barátsápot és fővárosunk lakosságát omlókéztosso a. dunavölgyi szomszédos államoknak a népi demokráciá­ban való egymásra találására, az V. kerülőt ogyik utcáját M 0 szkva­utcának nevezte el. Ez az utcanév beszédes tanúbizonysága annak a megértő együttérzésnek, amely, a két baráti' és sorsával közös állam fővárosát egymáshoz ftízi. Egyben hivatott orra is, hogy a két fő­város kapcsolatai, amolyot igaz szeretettel akarunk ápolni, szoro­sabbá fűzze és onnok a kapcsolatnak látható jólét adja, A«údon cí*­r&I a polgármester urat őszinte örömmel érbe sitom, kívánom, hogy az a bcöaüXés, amolyet az önök fővárosa iránt érzünk és, amely bon­nünket^ebbon a lépésben vozetott, közöttünk a szollomi kopcáD latok fejlődését szolgálja és az együttműködést tovább kimélyitoo Bognár József Polgárnostor hasonló szövogü levelet intézott Varsó B^j^a^a, * Buirarcot.éo SzAfis. polgármosterői­hez is, /MOl/ * Tudnivalók a bánatpénzzel topcsolatban, Bp Vr/Hné A polgármoster még a mult év őszén rondel.tcta.dott ki^, amelynek értelmében a városi közszállitáeoknál a pály^eatoi^ fnipon^­•Basától számitott 48 órán bolül is le lehetett tonni a bánatpénzt, 'Ezzel a vorsenytárgyalásokban résztvevő vállalkozók részére lehető­vé vált, hogy bánatpénzt csak abban az esetben tegyenek le, ha. a pá­lyázat felbontása, illetve a többi pályázat megismerése után aján­latukat cs;élyoshck látták, A kisiparosság .érdekében bevezetett o könnyités a gyakorlatban nem f elelt mog a hozzáfűzött várakozásnak,' Egyrészt azért nem , mert a pályázók ogyrószo anyagi folelőb ség hij­ján, komolytalan, irreális ajánlatokat nyújtott boy másrészt a ver­sonytárgya lások o gy részét eredmény te lennel: kollo tt nyilvánítani a«. zért, mert csak két-három pályázó tette le a~vágső határidőig az o­1 Öirt bánatpénzt, A polgármestor éppen őzért a mult év őszén kiadott rondclotét visszavonta és olrondolto, hogy a fővárosi közszállitásoJs •* nál mindon versenytárgyalási hirdetmény bon , ajánlati felhivásban a közszállitási szabályzat orodoti kikötésoit koll belevonni, /MOT/ A Magyar 1 f juság Képi Szövet ség énei: táviratai, o^í.:j/Hné A Magyar Ifjúság Népi Szövotségo a magyar ifjúság ogy ségénok meg teremtése alkalmából táviratban üdvözöl to a Ean okratikus Ifjúsági Világszövotségot, hangoztatva, hogy a jövőbon még fokozot­tabb^orővol támogatja a Világszövotségot a 2 impD rialisták o 1 leni harcában, - Ugyancsak táviratban üdvözölte a kandal Labour Youth konferenciáját, melynek az a célja, hogy ogy táborba tömöritso a kanadai munkásif juságot ./MOT/ MJ, ífóS

Next

/
Oldalképek
Tartalom