Magyar Országos Tudósító, 1948. március
1948-03-24 [952]
1948. ^márc i us 24. XXX • évfolyam, ítélet egy munkás birós ági ügyben. Tö Ke/Bk JxZ államügyészség uzsora-oszt álya vádiratot adott ki Waldmann .Tibor vegyiárukereskedő és társai ellen. i\ vád szerint Waldmannék marönétronnal üzérkedtek, a gazdasági rendőrség azonban rajtuk üt (itt és va la mennyi üke t leleplezte, á. munkás biróság Kori át h tanáosa több na§on keresztül tárgyalta az ügyet, k vádlottak nagyrészt beismerő vei lo mást tettek, csupán Weldmann tagadta bűnösségét, 4 legutóbbi tárgyaláson vallomást tett;". ;$'.*o* uzsora birós ág által már káromhónapi fogházra itélt Juvet Imre kereskedő is, aki ellen a vallorás elhangzása uton Miklós all araügy ész vádat omol^ árdrágítás büntette óimén. Juvet okkor elmebajára hivatkozott, a biróság el is «n dőlte elmeorvossal való megvizsgálását ós ügyét elkülönítette. Mo hangzott el az itélet a nagy érdeklődéssel kisc<st bűnügyben* á Ko.riáth-tanaos vétségben mondta ki bűnösnek a vádLcttakat és ezért Mike Sándor koretócedöt háromhónapi, Markos Ján«s fürdőmestert öthónapi. Nagy Ödön motorszerelőt négy hónapi, Sztancsik István nyugalmazott tisttltselőt és BazéáHb János fodrászáestert fejenként kéthónapi. fogházra itéite, mig Weldmannt bizonyítékok hiányában fölmentő-tt.. á.z itélet jogosb&s • /ívüOT/ —• # — feMeg szűnt Staud Gézának, a S z iné s zs za ks ze rve zet/titkár Inak sajtópere TÖ Ke/Bk Megirtuk, kogy Dr. Staud. Géza gimnáziumi tanár, a Színészek Szabad Szakszervezetének főtitkára ellen a Népszava 1945.augusztus 2-i számában megjelent oikke miatt Vásáry Dániel középiskolai tanár sajtópert indított, á pert a bűnt 3 tőt örvény Szék Török tanáosa tárgyalt::. Megállapították, hogy Staud ügye az amnesztia-rendelet •'" - • alá esik, ezért megszüntették ellene az eljárást.' /MOT/ Eskütétel az Ítélőtáblán. Tö Km/Bk á köztársaság elnöke Dr. Eigen Kálmánt, Dr. Mihályi Györgyöt ós Dr. Rátái Györgyöt Ítélőtáblai tanács elnökökké, Dr. Sámuel 3©nöt fŐállamügyéjzhelyettessé, Dr. Csuka Gyulát, Dr. Nemes Sánd*rt és Dr. Kerekes Ernőt Ítélőtáblai birákká nevezte ki. Nevezettek a budapesti ítélőtábla teljes ülésén tettek hivatalos esküt. /fJOT/ ?. MáGkáR ORSZÁGOS TUEOSITO /MOT/ j//. óra jp perc. kiadás. Magyar Oi-szá ÍÍOS IA veiter