Magyar Országos Tudósító, 1942. június/2

1942-06-15 [273]

lé törvényszéki kiadás* Budapest, 1942. Június 16* KOMMUNISTA SZEMINÁRIUMISTÁK ELIT&LB3E, Két évvel ezelőtt e rendőrség na&, arányú kommunista szervezkedést lep­lezett lf> ? egy egész sereg ember ellen indult meg a bűnvádi eljárás* A rendőrkézre került egyének több csoportra osztva kerültek a büntetőbíró­ság elé* Néhány csoport tagjainak ügye már korábban jogerős elbírálást nyert* A kir. kúria dr. 3oóky Jóssef elnökiéaével most is egy ilyen kom­munista csoport bűnügyével foglalkozott* Ennek az Ügynek huszonnégy vád­lottja volt, akik kommunista tanok oktatáséra szemináriumot létesitotboJe bolsevista iratokat terjesztettek és ismertettek* A kommunista szeminá­riumban vezető szerepet vitt Matusek Tivadar fodráé zsegéd és Hrívnák Pál szobafe3tőseged, akiket vádlott-társaikkal együtt olaőfokon a juda­pesti büntetőtörvényszók őtöstanácsa vont felelősségre a rendtőrvénybe ütköző, az állami ós társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntett miatt. A lefolytatott bizonyítási eljárás után as ötőstonács Matusek Tivadart és Hrivnák Pált fejenként háromévi óa hathónapi fegy­házra Ítélte, Hemsohn Ferenc ablaktisztító ós Hazai Jenő géplakatosáé­géd.t egyenként kétévi ós kéthónapl fegyházbüntetést kapott* dr* Spiegel Bóla volt ügyvédet más félévidKovács Ernő asztalossegédot tizhónap , Wester Ede Vasöntősegédet hathónap ^rStorn József fodrászsegódet n, olc­hónapj^ffj* átark András szabóinast hat hónapra, Mulató János asztalost ugyancsak hat hónapra ítélték el, mig a többi vádlott, rícik között né­hány fiatalkorú is volt, rövidebb tartamú fogházbüntetést kaptát-.; Az Íté­let kiszabásánál a vezető vádlottakkal szemben súlyosító körülményként értékelte a bíróság, hogy Magyarország állami és nemzeti léte szempont­jából rendkívül válságos időben végezték társadalom- éa nemzet bomlasztó hatású, munkájukat| továbbá azt a töretlen kitartást* amelyet a bűncse­lekmény elkövetésénél tanúsítottak, A kir* kurla előtt lefolyt tárgyaláson dr. Tóth István előadó ismertette a bünpör részletes anyagát, majd a perbeszédek elhangzása után Matusek Tivadar büntetését kétévi fegyházra csökkentette, Hemscha Ferenc büntetését egyévi fogházra mérsékeltei a többi vádlott büntetését pedig helybenhagyta. /MOT/ 0, NEMZETGYALÁZÁS A MUNKATÁBORBA VALÓ BEHÍVÁS MIATT, Qürtler Marió bagotai baromfikereskodő két esztendővel ezelőtt munkatáfe borba szóié behívójegyet kapott. Emiatt többek Jelenlétóban nemzetgyc.lá­*ó kifejezéseket használt, majd becsmérlő szavakkal illette a kormányt és az egész hadvezetőséget; A győri törvényszék ötőstanácsa nemzotgyalá­záa, valamint feihatalmázásra hivatalból üldözendő becsületsértés vét­sége miatt háromszáz pengő pénzbüntetésre itélte el e Az ügyészség sem­misségi panaaze folytán a kúria dr.-. Juhász István előadása mellett tár­gyalta ezt a bűnügyet és a kornnaügyészhelyottes felszólalása után as ötöstanáos Ítéletét megsemmisítette és Gürtler Manőt a terhére rótt bűn­öse Iwekmónyok miatt ősszbünteté-uil hathónopi fogházra ítélte el* /MOT/ 0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom