Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2

1942-03-27 [270]

—ZU IMRÉDÍ-HALASZ SAJTóPÖR.,,/l, folytatás/ kormányzóhelyettesi javaslat vitájában felszólalni akaró pártok elvi dek­laráció megtételére szorítkoznak, amivel szemben Iajpódy Béla messze tul~ ment azon, amit fejtegetésnek lehetne neveznia Mi tapasztalataink alap­ján azon csodálkoztunk volna, ha Imrédyék loyálisan betartják a megálla « podáat. Ez a javaslat az orszóg rendjének és nyugalmának biztosítását cé­lozza, ami kétségtelenül a nemzet és az ország érdeke- ée nyilván nem ér­deke azoknak, akiknek célja .közismerten éppen ennek az ellenkező je 9 En­nélfogva előrelátható volt, hogy a szélső jobboldali pártok mitóent meg . fognak kisérelni, hogy a Javaslatot lehetőleg komromittáljáko Ebből a óéiból a szószegéstől sem riadtak vissza t A magyar alkotmányt Imrédy Béla most bizonyos elködösitott célok érdekében jónak látta oltslmába vennie eddigi politikai pályájával ós megnyilatkozásaival teljes ellentétben* Halász Sándor dr, főszerkesztő,vádlott az ismertetés után újó­lag kijelentette, hogy nsm Srzi bűnösnek magát, az ir kriminált cikkek megírására senki nem beszóltB rá. Kifejtette, hogy a kormány annakidején a nyugodt parlamenti tárgyalás biztosítása érdekében előíeleg vár-tkózi konferencia elé bocsájtotta a kormányzéhelyettesi törvény javaa*latot« A pártközi értekezleten minden egyes j, árt megbízottja hozzájárult a nyugodt parlamenti tárgyalás biztosításához.- enne^ellenéro a parlamentben Im.'.'édy Béla részéről éles beállítási/ felszólalás nangzott ©1, Imrédy beszédét az akkori miniszterelnök, Bárdossy László is visszautasította és önnek hatása alatt irta meg a cikkét a 8 Orai líjsagbano - Sikkem hiven tükrözte - vallotta a vádlott - a magam és a la­pom álláspontját. És a cikk spontán következtetései megegyeztek a* álta­Vnos közfelfogással* Utalnom kell itt arra- hog t ; a nyilaskeresztes párt­tál kiindult röpiratakeió, a magyar történelem egyik legaljasabb röpirat támadása, minden eszközzel neg akarta niusitani a kormányzóba Ive tze a v alasatat.: 2% 3 . -\ En nem akartam cikkenben vitába szállni azzal a felfogással, amit vitéz ImródyBéla a nádori in, tézmónnyel szemben, a magyar történelemnek ezzel a nagymultu és egyik legbeváltabb intézményével szemben elfoglalt* - Ne tessék a tárgytól eltépni - szebb kék:be özomák Jenő elnök ­osak arra szorítkozzék, ami a véd tárgyát képezi; - Én Imródy Béla főmagánvádló ur állás fog la .basát a nemzet érde­kei szempontjából károsnak találtam és cikkemben ezt akartam leszögez­ni. Meg akartam védelmezni azt a jól bevált kormányzati rendszerig amely­től valamennyien, magyarok megkaptuk as elmúlt húszegynéhány esztendő al'tt a vagyoni,'a jogi ós a kenyérbitona águnkat , Az a be állit át*, hogy én a oikkemet aljas indokból Írtam volna- naiv és mesterkélt. Ha H*a?t pour lart^támadni akartam volna a főmagánvádló urat-, akkor beszédének azfea részét emeltem volna ki, ami a külföldre vonatkozott; ezt azonban • nem tettem, - Mi tette szükségessé n cikk olyan állításait, amelyek a fő­magánvádló politikai becsülete ellen irányultak" - kérdezte a vád-bottól Szemák elnök, - Olyan állításokat nem tettem - felelte a vádlott «. de minién megengedett eszközzel le akartam rontani a főmagánváálé parlamenti be­szédének esetleges hatását* Közérdek cinén kérem a valósi; bizonylatá­nak elrendelését, /Ki/ Halász Lajos dr*, Halász Sándor dr s főszerkesztő v$dŐ§é te nv­j észtetto elő a részletes bizonyítási indifványt. Annak igazo.1 .'.aa. a .nogy a miniszterelnök Imrédyt annakidején illoyalitással vádolta, kérte a •'é­dgbeszerezni a, MTI-nak azt a száját; amely az 1942 c február lo-M Illés­ről hivatalos /kommünikét adott ki. Ezzel kapcsolatban kérte tanuként ki­hallgatni a közjogi bizottság elnökét; Péchy László képviselőt; vitéz Keresztes Fischer Ferenc belügyminisztert; Radocsay László igazságügy­minisztert, Antal István propaganda minisztert:- zsindely kerrre állam­titkárt, akik igazolhatják azt is, ami a kommüniké -/égén van; a bizott^ ság tagjai a rlniszterelnök szavait nagy helyesléssel kjftiéxtéko /'bo.iytí köVo/Mac

Next

/
Oldalképek
Tartalom