Magyar Országos Tudósító, 1941. augusztus/1
1941-08-11 [258]
1, törvényszéki kisdás Budapest, 1941, augusztus 11, •—EGYÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY NOTÓRIUS ZSEBTOLVAJT. Néhány héttel ezelőtt a keleti pályaudvaron az egyik utas észrevette, hogy valaki a zsebéből nagy óvatosaAggal ki akarja emelni a pénztároát. Megfogta a vniaaerő tolvaj* és rendőrnek adta At. Kiderült, hogy veszedelmes zsebtolvajt sikerült ártalmatlanná tenni. A tolvaj Tuskó János, ki már tizennyolcszor volt büntetve és a főfoglalkozása - zsebtolvajlás. A királyi ügyészség lopás miatt vádat emelt ellene és Nagy Benő dr. törvényszéki egyesbiró a mai főtárgyaláson Jogerősen egyévi börtönre itelte. /MOT/Sy. -—EGY .KISFIÚ HALÁLÁÉRT EGYHÓNAPI FOGHÁZ* Különös szerencsétlenség történt Július 6-án az Árpádfejedelem utca. Két söröskocsi haladt egymás után, az elsőnek a bakján Hutera Kálmán ült. Hutera cigarettára akart gyújtani, de nem volt ni la gyufa, mire mej&lli tóttá a kocsit és intett a mögötte lévő teherkocsi kocsisának Is, hogy az is álljon meg. Leszállt a bakról, átment a másik kocsihoz és e'-özocn három gyerek felkapaszkodott a bakra ott akartok játszani, Hutera lekergette őket, de az egyik fiút Kohn Kálmán 13 év-s tanuló ujboj fel akart ugrani* de megcsúszott és visszaesett. Sikitásátöl az -gyik 16 megijedt, megrántotta a kocsit, ugy, hogy az mozgásba jött és a kerekek a szerencsétlen fiún, aki éppen közéjük esett, átfenntek,. . A viafiut súlyos sérülésekkel kórházba vitték, ahol nemsbkknl ^óső'ot meg ls halt. A halálos baleset miatt megindult az ex járás és a királyi ügyészség Hutera Kálmán ellen gondatlan emberölés vétsége miatt vádat emelt. Ma vonta őt felelősségre é büntetőtörvényszók Dör.ötör-tanácsa, A kocsis tagadta bűnösségét, aszal védekezett, hogy a szerencsétlenséget nem ő idézte elő, hanem maga a kisfiú, aki engedélye néHáil akart felugrani a kocsira. Több tanút hallgattok kl, m??jd a törvényszék Benkő Ákos dr. királyi ügyész vádbaszéde után bűnösnek mondta ki Hutera Kálmánt a gondatlancselekményben és ezért egyhunapl fogházbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet jogerős. /fcOT/Sy, —HÍHOMÉVI SZIGORÍTOTT DOLOC-IÁZRA ÍTÉLTEK EGY TOLVAJ ASSONYT. Csető Jánosné született Gregor Mária alkalmi munkásnő, a**i lopásért már többször volt büntetve, ma ism't üzletszerűen elkövetett lopás miatt állott vádlottként a büntetőtörvényszék Dömötör-tanácsa előtt. A vé5 szerint a mult év októberében meglopta főbérlőjét, elvitt tőle egy kabátot, két ruhát és egy pullovert, A vádlott asszony beismerő vallomást s e zal védekezét, hogy nagy nyomorában követte ei a bűncselekményt. A törvényszók lefolytatta a bizonyító eljárást, malc EenkŐ Akos dr, királyi ügyész vádoeszéde után bűnösnek mondta Ví lopás bűntettében és szigorított dologházra Ítélte, amelynek időtartamát három évben állapította mag. Az Ítélet jogerős, /WOT/Sy,