Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-30 [253]

1 # törvényszéki kiadás Budapest, 1941. május 3o. —-TIZENÖT PENGŐT RABOLT t TIZEN KÉTÉVI FEGYHÁZAT KAPOTT. Bús Mihály"25 éves Izsáki napszámos ez év január 31-én elkérte öccsé­től annak boxerét s ezzel felfegyverkezve útnak indult azzal az elha­tározással, hogy *ármi uton-módon pénzt szerez magának. Áldozatául Pincei Józsefnét szemelte ki, akiről tudta, hogy házShél nagyobb kész­pénzösszeget tsrt. Éjszaka ^eosont az asszony lakása , ma>U boxerrel leütötte a nőt, szorongatta a torkácTés ugy ütlegelte a szerencsétlen asszony fejét, hogy a hajtüket mind beverte a fejébe. Az tísszony éle­téért könyörgött, mire Bus Mihály kutatni kezdett a lakás r .ahol nem talált több pénzt 15 pengőnél s ennek elrablása után otthagyta véré­ben az áldozatét, A kecskeméti törvényszék rablással párosült szán­dékos emberölés kísérlete miatt vonta felelősségre az egyébként is fovottmultu suhancot, akit a Mzonyitásl eljárés~befejezése után e" bűncselekményekért tízévi fegyházra Ítélt el* A bejelentett fellebbe­zések folytán a budapesti királyi tábla ma tárgyalta Bus Mihály ügyét dr. Medvés Medioo István táblabíró előadása mellett és dr. Lukáos Já­nos királyi főügyészhelyettes felszólalása után a vádlott büntetését tizenkétóvi fegyházra mmélte fel. Súlyosbító körülménynek vette a té v p ls a vádlott terhére, többszörösen ropott múltját és azt, hogy ás asx« szony a súlyos bántalmazás következtében hosszú Időn ét komoly beteg volt és a vádlott cselekménye közel áll a gyilkosság kísérletéhez. Az Ítélet nem Jogerős, /MOT/G, —ELVI JELENTŐSÉGŰ ÍTÉLET EGY LAKÁSFELMONDÁSI PÖREEN, Ismeretes , hogy a mult év folyamán kormányrendelet jelent meg, amely eltiltotta a lakások felmondását. Kivételt ez a rendelet csak abban az esetben ismex , ha a háztulajdonos azért mondja fel lakójának a bérletét, mert a lakásra neki, vagy legközelebbi hozzátartozójának van szüksége. Ezen kivételes alapon mondott fel egy háztulajdonos a lakójának, mert azt állította, hogy a lakó által bérelt összkomfortos kétszobás lakásra neki van szüksége, ő akarja ezt a lakást a maga szá­mára elfoglalni, A-bérlő azonban nem fogadta el ezt a felmondást s igy perre került a sor. A budapesti központft"járásbíróság Ítélettel ki­mondta, hogy a felmondás érvényes és a b| r iőtkötolaté a lakás átadá- . sára. Fellebbezés folytán a budapesti királyi törvényszék dr, Gémesy István tanácselnök vezetése mellett fog lalkozott ezzel az üggyel és a járésbiróság marasztaló Ítéletét megváltoztatta és a háztulajdonost érdekes, elvi jelentőségű indokolással eluta si totta a keresetével. Megállapította a törvényszék, hogy a felperes háztulajdonos ugyan­abban a házban most egy négyszobás lakásban lakik a családjával együtt. A mostani nehéz viszonyok folytán a háztulajdonos megelégednék kisebb, tehát a perben szereplő kétszobás lakással is, A törvényszék álláspont­ja szerint a mostani különlegesen nehéz életviszonyok között a tulaj­don nemcsak jogosít, de kötelez is e Nem volna tehát méltányos, hogy a háztulajdonos lakójának bérletét felmondhassa s ezzel az alperest a közismerten"súlyos lakásviszonyok között hátrányos helyzetbe hozza annál kevésbé, mert neki magának mégfelelő lakása van. Módja van a háztulajdonosnak a mostani nélgyszobás lakását esetleg kétrészre osz­tani és a feleslegessé váló I.akésrészt hasznosíthatja, /MOT/G,

Next

/
Oldalképek
Tartalom