Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2
1941-05-30 [253]
HALÁLOS AUTöGAZOLASERT NYOLCHöNAPI FOGHÁZ, Bemer'DezeŐ 19 éves állásnélküli szövösegéd, tav-.ly október 27-én egy garázsban v érelt magónak egy szeméi: autót, amellyel azután egy varróleónnyal séta 7 oesizásra indult. Este fél nyolc ér* tájban az Olasz fasoron •o kilométeres sebességgel vezette az autót és ^ogőnyi György miniszteri tanácsost halálra gázolta. Bemer olyan sebes iramban haladt, hogy a baleset helyétől csak 26 méternyi távolságra tudta a gépkocsit megállítani. A szövösegéd ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt bűnügyi eljárás indult és a v udapesti büntetőtörvény széV előtt megtartott főtárgyaláson megállapítást nyert, hogy a gépkocsi gyengén volt világítva, kézikürtje hiányzott, a villanykürtje pedig nem működött, "Az is kiderült, hogy az autó hátulján rendszámtábla egyáltalán nem volt, A kihallgatott tanuk vallomása alapjín s tüntetőtörvényszék Bemer Dezsőt öthonapl fogházra Ítélte el és az autóvezetéstől örökre eltiltotta. Az Ítélet llen "bejelentett fielle vv ezés folytán ma tárgyalta ezt a bűnügyöt a budapesti kir'lyit' v i a , dr, Petneházy Boldizsár tanácselnök vezetésével, Dr, Vudy Oszkár kir, főügyészhelyottes felszólalásában 1'i.emelte, hogy a vádlottat igen nagyfokú gondatlanság terheli, mert az általa bérelt aHtót meg sem vizsgálta s aszal őrákűB keresztül száguldozott, noha látnia kel "'ett, hogy fi gépkocsi felszerelése hiányos, Sulyosbitó körülmény a vádlott terhére az is, hogy gondatlanságával egy érték s munk't végző, magas állású köztisztviselő életét oltotta ki ak~ kor, amidőn az" autózást pusztán szórakozásból űzte, Éppen őzért indítványozta a kiszabott büntetés sulyos v it ' sát. A kir'lyit l v i a h-lrtadott ezen érvelésnek és Brrnrr D~zsőt n-.-olohónapi fogházra Ítélte el s ugyancsak örökre eltiltotta a vádlottat az autóvezetéstől, A t'bla Ítélete jogerős, /MOT/G, ————— BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK EGY NYUGALMAZOTT 1SAV SEGÉDTISZTET, A pestvidéki törvényszék dr, Csikmuk Lajos-tanácsa ma targyalta Földi Lajos ötvenéves, váci nyugalmazott MAV segédtiszt bűnügyet, akit az ügyészség felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmaz ás és becsületsértés vétségével, to ábbá kétrendbeli közokirathamisitás bűntettével éo kétrendbeli hatóság előtti rágalmazás vétségével vádolt meg. A vádirat szerint Földi Lajos Vácon a végrehajtói hivatal helyiségében Pártos József városi végrehajtóról ast állította, hogy az ellene vénetett végrehajtási eljárCÍS sor~n a végrehajtót bosszú vezette. Majd más alkalommal megjelent Vác város polgármesteri hivatalában, ahol pereskedés céljára felhasználandó két darab szegénységi bizonyítványt kért és ast állította, hogy osak 45 penecő nyugdijat kap. holott később ©©igazolást nyert,hogy a nyugdija loő pengő lo fillér. Ezt a bűncselekményt azért köv ett a el, hogy a váci j ar-sbirós ágnál egy folyamatba tett kártérítési per sor cin szegényjogon perelhessen. Földi Lajos a^mai főtárgyaláson tagadta bűn ős s égét • A bizonyítási eljárás lefolytatása, valamint dr. Boros Lásáló ügyóffn ved beszéde után a birósasr a vádszerlnti bűncselekményekben találta bűnös.nek a nyugalmazott MÁV se<7'd tisztet és héthónapi börtönre Ítélte, Az Ítélet nem jogerős. /M OT/ 0S,§ -— FOC-HAZAT KAPOTT, MERT MEG FENYEGETTE AZ OT I-ALIGAZG 1TÓT , Habán István harmlncötéves taksonyí gyári munkás ' ellen er Ügyészség hatóSC.<T elleni erőszak büntette miatt' Indított eljárást, 1 bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék dr. BoeOutz h áss lé-tanácsa , A vádirat szerim dr, Prédiffer Alfréd, az OTI aligazgatója orvosi betocfelulvlss•~álatra gépkocsin Taksonyba ment és többek közt Habán Ist áht is felülVizsgálta, majd munkaképesnek találta,, Hibán dühében iz utcán zsebkéssel megvárta az OTI-aliraznatot;, akit megfenyegetett, becsületsértő kifejezéseket kiáltott feléje és kilátóéba helyeste, hogy a gépkocsiját is összesüzza. Habán István a mai főtárgyaláson tagadta bünössonöt, azonban a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki hatos Ság elleni erőszak vétségében s ezért jogerősen másfélhónapi fosházzal sújtotta, /MOT/ Oe,