Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2
1941-03-20 [249]
EGY ?m CSIRKE &Ai HÁROMÉVI FEGYHÁZ. A pestvidéki törvényszék dr. 'Gegus Imre tanácsa ma tárgyalta ^Iván János soroksári földműves ügyét, akit a királyi ügyészség szándékos emberölés és lopás bűntettével vádolt meg. A vádirat szerint az elmúlt év október 5-én Soroksáron a Suszter féle vendéglőben tüzoltóbált tartottak* Iván János is megjelent a bálon, nagymennyiségű bort fogyaaztottj majd amikor eltávozott a vemdóglő előtt álló kocsiról ellopott egy par csirkét. A két csirkét a ruhája alá rejtette s ettől alaposan kidomborodc%% rajta elli a kabát. A furcsa látványa*. * t tréfás megjegyzést tett az éppen arra járó Ráoz János soroksári Kereskedő, mire Iván válaszul kétszer arculütötte a kereskedőt. Ebben a pillanatban a begombolt #abát alatt hangosan csipogni kezdtek a osirkék, az egyik kiszabadította magát és nagy szárny csapkod ásókkal elfutott. Az ilymóion leleplezett csirketolvaj menekülni próbált, de Rácz János egy barátja segítségével elfogta, majd a nadrágszíjából bilincset csinált és formálisan megbilincselte a csirketolvajt. Be akarta kisérni a csend őrs égre, de Iván közben kiszabadította magát, felkapott a földről egy ha-^ talmas követ és nagy erővel fejbeverte vele Rácz Jánost. A kereskedő néhány nap múlva belehalt a súlyos fejsérülésébe* A mai fő tárgyaláson Iván János azzal védekezett, hogy anynylra ittas volt, hogy nem emlékszik semmire. A bizonyítási eljárás lefolytatása után a bíróság haláltokozó súlyos testi sértés, valamint lopás bűntettében találta bűnösnek Iván Jánost és háromévi fegyházra itélte. Dr. Fábián Károly királyi ügyész megnyugodott az Ítéletben, ugyancsak megnyugodott Iván is és igy az Ítélet jogerős lett, /MOT/Os » •*——— 2ű GRUBER ÜGY.../L. folytatás/ A tárgyalás megnyit ás" a után dr. Töreky Géza kir. kúria elnöke megállapította, hogy a vádlottak védelmében Kiszely Alajos dr., Tanoss Dezső dr. és dr. Zeöld Péter ügyvédek jelentek meg. Ezt követőleg nyomban átadta a szót dr. Paúlay Gyula királyi kúriai bírónak, a ' tünügy előadójának. Az iratok'ismertetése előtt dr. Paulay Gyula érdekes bejelentést tett. Közölte, hogy ennek a bünpörnek eredetileg tiz vádlottja volt, akik közül a büntetőtörvényszék ötöstanácsa nyolc vádlottat valamennyi vád alól felmentett • A királyi ügyészség valamenylyi vádlott terhére semmiségi panaszt jelentett be, valamennyi vádpont" alól tfaló felmentés miatt. A koronaügyészség azonban ezen semms égi palás zok közül többet visszavont, ugy, hogy ennek folytán jogerőssé vált" . dr. Klas Géza, Orosz Mihály, Bánhegyi László és Gál Csaba felmentő Ítélete , ugy, hogy ezeknek a vádlottaknak áz ügyivel a királyi kúria most már nem foglalkozik. A koronaügyészség hat'vádlottal szemben tartott fenn semmiségi panaszokat ós pedig Tóth Pál, mint tet- ' tes, Mayer Ferenc, Gruber Lajos vádlottakra nézve azon vád tekintetében, amely hatóság tagja ellen elkövetett erőszak bűntettére vonatkozik. Fenntartja a koronaügyész Gruber Lajos, mint felbujtó ellen a Lendval István sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétségéről és Halmay János sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétségéről szóló vád tekintetében a jogorvoslatot. Ugyancsak fenntartja a korona ügyész Gruber La^os, Bognár Ferenc, Kóbor Jenő és Truczka András ügyében azt a' semmis égi panaszt, amelyet az ügyészség azért jelentett be, mert ezeket a vádlottakat a büntetőtörvónyszék ötöstanása a személyes szabadság megsértésének vétsége ós egyrendbeli zsarolás bűntettének vádja alól felmentette. E bejelentés folytán teljesen elesett az államfelforgat ára irBy»ló vád. Dr. Paulay Gyula e bejelentést követőleg hozzákezdett a bűnügy Iratainak ismertetéséhez.