Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2

1941-03-20 [249]

1. törvényszéki kiadás Budapest, 1041. mároius 2o. EGY FÖLD IGÉNYLŐ LAKATOSMESTERT IZGATÁS MIATT NYOLCHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLT A KIRÁLYI KÚRIAÍ Sárospatakon 1938'őszén a gazdakör elnöke egyik vasárnap délutánra gyű­lést hívott össze, amelyen a zsidó földbirtokok igénybevételének mó­dozatait akartak ismertetni. Megelőzően a nép között olyan hiedelem tá­madt, hogy a földigónylők pénznélkül. is kaphatnák földet* A gazdakör ezt a téves felfogást akarta eloszlatni az Öss&ehivOtt gyűlésen. Megje­lent vagy kétszáz földmunkás ós már a gyűlés megnyitása előtt olyan Íz-" zó volt a hangulat, hogy a gazdakör elnöke á gyűlésen nom is kívánt meg­jelenni. De mégis megtartották az értekezletet, amelyen a gazdasági fel­ügyelő ismertette az igénylés feltételeit és közölte az egybegyűltek­kel azt is, hogy az igénylő a föld átvételekor, az előre meghatározott vételár huázonöt százalékát készpénzben köteles 'befizetni• Amikor az a felvilágosítás elhangzott, Huszák Péter 39 éves lakatosmester ingerülten közbekiáltott és olyan kijelentéseket kookáz­tatott meg, amelyek alkalmasak voltak az egybegyűltekben a vagyoni osz­tály elleni gyűlöletre való izgatásra. A különben is izzó hangulat Hu­szák közbeszólása révén fellángolt úgyannyira, hogy a gyűlést osak ugy lehetett folytatni, hogy Huszákot a teremből kivezették. Eljárás indult Huszák ellen izgat ár büntette miatt. A debreceni törvényszék ötöstaná­c sa előtt megtartott főtárgyaláson kiderült, hogy a vádlott rovottmul­tu, aki orgazdaság és lopás büntette miatt mar kéé évet ült. Az ötös­tanáós figyelemmel arra, hogy a vádlott az eset alkalmával kissé ittas volt, de tekintettel izgatott kedélyállapotára és családos voltára az enyhítő szakasz alkalmazásával kéthónapi fogházra itélto el. Az ügyész­ség semmiségi panasza folytán a királyi kúria dr. Kvassay Gyula tanács­elnök vezetésével és dr, Paulay Gyula kúriai biró előadása mellett tár­gyalta ezt az ügyet és felemelte a vádlott büntetését hathónapi börtön­re. /MOT/G. HAMISÍTOTT IPARIGAZOLVMSYAL PÁLYÁZOTT ~ ' -Bf^HóNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉL­TEK. Fodor Sándorné született frseri Verona kérvényt adott be a nagyvásárte­lep felügyelőségéhez, amelyben a maga számára árusító hely bérbeadását kérvényezte. A folyamodványkioz csatolta az Iparigazolványát is, amely­nek a megfelélő rovata azt'tüntette fel, hogy a kérelmező: kereskedő. Csakhamar kiderült azonban, hogy az iparigazolványnak ez a rovata ere­detileg másképpen szólt, és pedig akként, hogy Fodor Sándorné: kiskeres­kedő, A becsatolt Iparigazolványrő^ valaki eltüntette a " kis" szóos­kát, így Indult meg az eljárás Fodor né ellen hamisított közokirat hasz­nálatának büntette miatt. A büntetőtörvényszék előtt megtartott főtár­gyaláson a lefolytatott bizonyítási eljárás wtán nyolohónapi börtön­re ítélték. A tábla leszállította azt a büntetést hathónapi börtönre. A királyi kúria dr. Gergios-tanácsa Biskolczy Ágost dr. koronaügy_ész­helyettes felszólalása után a védelem részérói bejelentett Sommiségi pa­naszokat elutasította és Így,- a tábla Ítélete jogerőssé vált. /tíOT/G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom