Magyar Országos Tudósító, 1941. február/2
1941-02-20 [247]
—ÉRDEKES HITELSERTESI BÜNJGY A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉKEN. A pestvidékittörvényszék vitéz dr. Somody János tanácsa ma vonta felelősségre Ébert Rezső budafoki lakost és a feleségét, akiket a királyi ügyészség hitelsértés bűntettével vádolt meg, A szürkének Ígérkező bűnügy hátteréből előbontakoztak annak a szörnyű rablógyilkosságnak körvonalai, amely az elmúlt év novemberében történt Budafokon. Kiderült, hogy a vádlottak padján ülő házaspár fiat ifjú Ébert Rezső autófuvarozó vállalkozó követte el az emlékezetes rémtettet a Promontoria Szövetkezet irodájában. Az elzüllött fiatalember, aki szüleinek támogatásával létesítette autofuvorozó vállalatát, álaroot öltve behatolt a szövetkezet Irodájába és bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta Oséka Erzsébet pénztároskisasszonyt, majd kisebb összegű készpénzt vitt magával és másnap, amikor már nyomáoan voltak a detektívek^ agyonlőtte nőismerősét, Szombati Jánosnét, majd önmagával is végzett, A mai tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a fiatal rablógyilkos tönkretette,vádlottak padjára sodorta becsületben megőszült öreg szüleit, akik 2o.ooo pengőért eladták lakóházukat, odaadták a pénzt ifj. Ébert RezsSnek, aki <ffeste-üzletet nyitott, majd személyi és tehergépkocsikat vásárolt a pénzből. Fiuknak egy váltóadósságáért is kezességet vállaltak, ennek nem tudtak eleget tenni s ezért kerültek most hitelsértés bűntettével vádoltan a bíróság elé. Ébert Rezső és a felesége sírásba csukló hangon adta elő védekezés étt • - Nem akarjunk senkit megkárosítani, magunk Is áldozatok vagyunk,,. Több tanú hallotta, hogy Ebértéket, akik Iránt általános részvét nyilvánult meg Budafokon, úgyszólván koldusbotra juttatta fiuk borzalmas bűncselekménye. Vagyonukat elvesztettek a fiatalember üzletein, az apát elbocsájtották állásából, a rablógyilkosság után s hasonló sorsra került a fiatalember huga is, aki a főváros egyik legnagyobb áruházában volt tisztviselőnő, A bíróság a perbeszédek elhangzása után irgalmas ittlétet hozott. Csupán hitelsértés vétségében állapította meg a szerencsétlen házaspár bűnösségét és Ébert Rezsőt, valamint a feleségét fejenként . ». egy-egy hónapi fogházbüntetésre Ítélte, aJbŰDtetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős, /MOT/Cs, 8ÁLŐTT MENYASSZONYIRA A KIKOSARAZOTT VŐLEGÉNY - NÉGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK. Vágó Pál 24 éves gyárimunkás 1938-ban megismerkedett Bálint Róza nevü leánnyal, akinek udvarolni kezdett. Hosszabb udvarlás után megállapodtak abban, hogy házasságot kötnek, A lány feltételül kikötötte azonban, bogy yágó először helyezkedjék el valamilyen jó állásba és katonai szolgálatának is tegyen először eleget • Néhány hónap ' múlva 'azonban a lány elhidegült a fiatalembertől, más udvarlója akadt, akit, mint házastársat komolyabbnak tartott és ezt közölte Vágóval. A visszautasított vőlegény nem nyugodott bele az elválásba és napokon keresztül ostromolta kéréseivel a leányt, aki azonban hajthatatlan maradt. #ágó egyik éjszaka italos állapotban - ' behatolt a leányhoz, ismét kérlelni kezdte a leányt, akinek ujabbi elutasító válaszára hirtelen előrántotta revolverét es kétszer a lányra lőtt. Az egyik*golyó a lány homlokát sértette meg. Vágó tette következményeitől félve ezután felrántotta az ablakot és az emeleti lakásból az udvarra ugrott, ügy a lány, mint Vágó később felépültek sérüléseikből és ilyen ' előzmények után foglalkozott ma eszel az ügsye?. a bűntotötörvényszék dr. Gátay Endre tanácselnök vezetésével* /Éua.yt. köv./ítfa.