Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2

1940-12-16 [243]

- Aedves Barátaim! - Azért jöttünk össze, hogy mi, akik enne-- a pártnak ország­szerte vezetői vagyunk, megbeszéljük ós megtárgyaljuk magún- között az ország kérdéseit, ugy amint azokat látjuk és megtárgyaljuk pártunk fel­adatait, amelyeket egyöntetűen, egységesen ós összefogva -3L vámunk az ország minden részében szolgálni, - nem a Jgárt^ de a_z ország_érdeké_ben« - Egy pártra, amely a kormány mögött "all "es amelynek" a kor­mány ±t része, ugyanazok a feladató- hárulnak, amelye- az ország kormányá­ra. Mi megosztjuk egymással a felelősséget, - nem ugy értem, hogy a kor­mány ráhárítja a pártra de megosztjuk egymással a magunk felelősségét. Nem egyszer mondottam, hogy bármi történi-- az országban, akár tudok róla, akár nem, azért a felelősséget vállalom, mert az kötelességem, Azonban ez nem veszi le egyikünknek a válláról sem, a-i-: itt vagyunk, azt a köte­lességet, hogy ki-ki abban a körben, amely rá van bizva, „ és abban a körben, ahol a mindennapi élet során megfordul, ne szolgálja az ország ügyét, * - Természetesen ez a felelősség aztán továbbmenve, mindenkié. Az ellenzéké is, - különösen ilyen nehéz időkben - ós nem kisebb a fele­lősség a másik oldalon sem az ország ügyeinek komoly viteléért ós rendjé­ért, mert ehhez mindenki hozzájárulhat. Ebben az országban is és más parlamenti országokban sok ellenzéki párt ismeri ezt a -5jtelességet, is­merte a múltban is és ismeri a jelenben. Ez nem támadás akar lenni, csa-- figyelmeztetés, Ugy, amint a saját pártomat figyelmeztetem, másokat is figyelmeztetnem kell, hogy egyformán felelősek vagyunk az ország rend­jéért, az ország ügyeinek komoly tárgyalásáért ós komoly viteléért. -Cs« Darab József barátom a -55vetkező határozati javaslatot terjesztette elő: "A Magyar Élet Pártjának országos tanácsa, áthatva attpl a felelősségérzéstől, amelynek a jelenlegi súlyos időkben minden magyar ember lelkében élnie kell és attól az áldozatkész barátságérzéstől, amely országunkat a szövetséges tengelyhatalmakhoz fűzi, arra kéri a magyar királyi kormányt, hogy az ország belső erejéne-:,politikai ós tár­sadalmi egyensúlyának fokozottabb biztosítására hozzon mielőbb olyan törvényes intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a nemzet minden alkotóerejét az ország honvédelmi, szociális és gazdasági kérdései gyors és eredményes megoldásának szolgálatába állit^a." - A törvények ós^lntéz-kedósek meglesznekj,-azonban a törvény _egymaga még nem hiztositj_a_ az ország tökéletes rendjet. 4sse fogász­nemzet vagyunk, nemcsak alkotmánytisztelő, de ezentúlmenőieg jogásznem­zet is és sokszor azt hisszük, hogy a törvény minden; ha azt megalkotjuk, elvégezzük a magunk dolgát. Sokszor hangoztattam, hogy a nemzetet nevel­ni kell, hogy a magyar_tár£adalmat_ki ke ll_al_a ki tanunk, mert nem elég jogot megállapítani es törvényben lefektetni a kötelességet^ a joggal élni, a jföteles_ségeket_érezni _és gyakorolni £ell, a*áí/e^irjaja TiörVenyv j;* : J­r _ nem._ A törvénynek a "külső* formaj"at acíju- meg, tartalommal a társada­lom tölti meg, amely nemcsak azt kell, hogy a-arja, hogy törvény legyen, de azt is, hogy a törvényt ós nem a törvény betűjét, hanem a törvény betűjén tulmenőleg a törtróny értelmét és tartalmát mindenki szolgálja és megértse,. A dobogókon sokat beszélnek mindenfélékről, amelyeket meg kell majd csinálni, összeférhetetlenségről, egyebekről, de minden-i másra gon­dol, amikor meg akar akadályozni valamit, és sohasem magára, MK7Jftn« . cié.Tir D /Eolyt. kö v,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom