Magyar Országos Tudósító, 1940. október/1

1935-10-05 [238]

BETÖRŐKET TARTÓZTATOTT LE A RENDŐRSÉG. A Teleki-téren tettenértők Prlbil József 19 éves vasosztorgályost és Schmidt Gyula 20 éves napszámot, amint Írógépet akartak oladni, Előállitották őket a főkapitánya ágra, itt bevallot­tak, hogy a Plantó kémiai gyár Somfa-utca 10 sz^m alatti irodájába törtek be és onnan különböző hojbmikat lopthk ol. Zsákmányukat a temetőben ásták el és annak legnagyobb részét meg is találták. A főkapitányságon letartóztatták őket. A Magyar Divatcsarnok portása szombaton röggel észrevettem hogy idegenek tartózkondnak az üzletben, rendőrt hívott ós az elfogta Kocsis'Lász­ló 20 éves szabosegédot, Egervári Imro 32 éves büntott előéletű pincért, aki egyébként a főváros területéről ki van tiltva ós Horváth István 20 éves lakatossegódet, A hvrom betörő még pénteken este elbujt a pincébe és szom­. baton reggol akartak zs ákmányukkal távozni. Kihallgatásuk során bevallották, hogy már harmadszor törtök be a Divatcsarnokba. Mindhármukat letartóztatták. /MOT/A, FUTBALLOZ-riS KÖZBEN HALLOS BALESET ÉRT EGY KIS DIÁKOT. Román Jenő, a Ver­bŐczy gimnázium hatodik osztályos tanulója csütörtökön délután ogy iskolai futballmérkőzéson vett részt ós jótfck közben egyik társa ^véletlenül fej­berúgta. A 16 éves diákot a <Jiíf> szanatóriumba szállították és mórt állapo­ta nem javult moghivták konzíliumra Bakay Lajos sobőszprofOBSzort is, A fiatal fiút .innen átszállították műtétre a Bakay klinikára, Bakay profesz­szor meg is operálta, do állapota már annyira rossz volt, hogy pénteken meg­halt. Halálát koponyatörés és agyzuzódás ;okozta..A. baleset ügyében meg­indult a vizsgálát./MOT/A. CSENDŐRSÉG KAPÁVAL VERTÉK AGJut. Bakocs Lajos 40 évos Rinyaujlaki gazda a IJözség ha­tár aban összeszólalkozott Kiss J-yios 50 éves ottani gazdálkodóval os a vesze­kedés hevében Kisst egy kapával többször fejbeütötte. Kiss sérüléseibe rö­videsen belehalt./MOT/. -— HALÁLOS BALESETEK. Mészáros István peremartoni fuvaros Várpalota község­bon kétlovas kocsi javai halálra gazolta Farkas Erzsébet 2 éves kislányt. Urbán László 40 éves csongrádi lakos a Badacsontomaj-Badacsony között elhuzódoó vasúti sineken haldt ittasan és az ott közlekedő személy­vonat elgázolta, Urbán a helyszínen moghalt./HOT/» H 1 R IK FELHÍVÁS A VISSZATÉR ERDÉLYBEN ELŐ VOLT HADI TENGERÉSZ ÉKHEZ. A Magyar Hadi­tengerészeti Egyosülot szeretettel köszönti a visszatért erdélyi részeken élő volt haditengerész bajtársakat és fölszólitja őket jelentkezzenek be­lépésre a Korm.inyzó Ur őfőméltósága legfőbb védnöksége mellett működő egye­sületbe. ^Jelentkezni ogyszjrü levelezőlapon is lehet a pontos lakcim fel­tüntetésével a Magyar Haditengerészeti Egyesülőt vezetőségénél Budapest, VIII., József-utca 48, /MŰT/E, ERDÉLY VISSZATÉRÉSÉT ÜNNEPELTE A BUDAPEST IV. KERÜLETI TŰZHARCOS FŐCSOPORT. A Magyar Tűzharcos Szövetség budapesti IV. kerületi főcspportja Erdély egy részének visszatérésének alkalmából rendkívüli díszközgyűlést tartott dr. vitéz Huszár Aladár főcsoportelnök ünnepi megnyitója után Hrnberg József székesfővárosi bizottsági tag nagyhatású beszédet mondott arról, mire köte­lezi a felszabadult Erdély a belvárosiakat. Pethe Lajos ny, miniszter ta­\ nácsos, a visszakerült erdélyi és keleti országrész bányakincs ölről tartott 1 előadást. A lelkes hangulatú díszközgyűlés a Himnusszal ért véget,/MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom