Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/2

1940-08-28 [235]

1. törvényszéki >iadás. Budapest, 194o. augusztus 28. — ZSAROLÁS KÍSÉRLETÉVEL VÁDOLT KISZOLGÁLóNŐ A B ÜN TE TST Ö R VÉNYSZÉK ELŐTT. Dr. Krayzell Miviós tanácselnök ^Inö^lpt^ mellett ma tartott tárgyalást a büntetőtörvényszék Csengeri Jusztin kiszolgálón5 ügyében, aVi eilen a Virályi ügyészség zsarolás vétségéne 1- kísérlete cimén emelt vádat. A vád szerint a leány levelet irt Sipos Séndorné vendéglősnének, amelyben meg­fenyegette, hogy ha ötszáz pengőt nem fizet, följ^lenti-az illetékes ható­ságnál, hogy jogtalanul vezeti a vendéglőt, mert nincs Italmérési engedé­lye és majd el fogják venni tőle a vorcsmát. A vádlott nő kihallgatása során beismerte, hogy a szóbanforgó levelet ő irta. Védekpzésében előadta, hogy a sértett vadházastársánál Viszolgálónő volt s az igért neki pénzt. Mivel nem kapta meg,elkeseredett és felindult lelkiállapotában Siposnénak.irt levelet abban a reményben, hogy" a pénzt az asszonytól fogja megVapni. Dr. Serly Béla virályi ügyész vádbeszéde és dr. Lénárt Béla védőbeszéde után a törvényszék bűnösnek mon­dotta Csengeri Jusztint a védbeli bűncselekményben, e nnek csekély "je­lentőségére való tekintettel azcnban az eljárást megszüntette, Ítélet jogerős. /MOT/ Ma. ÁRAMLOPÁSI ÜGYEK A TÖRVfNYSZÉK ELŐTT. A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa ma több áramlopás! ügyben tartott tár­gyalást. Az első ügy vádlottja Krausz Jenő villanyszerelő volt. Krausz ellen az ügyészség közveszélyü rongálás és lopás büntette cimén emelt vá­dat, mert mult év februárjában^ hogy jogtalanul villamoséramhoz jusson, lakásában a villamosberendezést megrongálta és a fővezetéket ugy tapsol­ta be lakásába, hogy az éra a villanyfogyasztást nem rcutatta. Krausz a mai főtárgyaláson töredelmes vallomást tett. Azzal véde­kezett, hogy főtérlője kii-npcsolta nála a villanyt, viszont olyan sok mun­kája volt, amit gyorsan '-ellett elvégezniehogy" villanyvilágításra szük­sége volt. A törvényszék a bizonyitési eljár* 5 s lefolytatása után bűnösnek mondotta v i Krausz Jenőt a védbeli cselekményben és ezért hatnapi fogház­büntptésr° Ítélte. Az itélpt jogerős. A következő btinügy vádlottja Griff Sándor villanyszerelő volt, a'-i ellen az ügyészség ugyancsa 1- közveszélyü rongálás és lopás büntette miatt ejrelt vádat, mert Griff a la v ása közelében húzódó fővezetéket össze­kötötte lakásának villanyvezetékével ugy, hogy a yillanyórét ViVerülte és ezáltal az elektromos müveket megkárosította. Briff Sándor beismerő vallomást tett és nyomorával védekezett* • A törvényszék a bizonyítási ?ljárás lefolytatása és a perbeszé­dek elhangzása után bünösne 1- mondotta ki Griff Sándort a váöbeli cselek­ményben és ezért az enyhito körülményeket figyelembevéve hatnapi fogház­ra Ítélte el. Az Ítélet jogerős. /MOT/ Na.

Next

/
Oldalképek
Tartalom