Magyar Országos Tudósító, 1940. június/2
1940-06-25 [231]
ESKÜTÉTEL A KÜRIAN, A magyar királyi vuria kwddea délelőtt dr, Töreky Géza elnöklésével teljes ülést tartott, amelynek keretében dr. Tokay Gyula uj kúriai biró tette le a hivata*! esküt. /MOT/G. —-BEPEJEZCDö'TT A BtniTBTüTÖRYSíYSZáK ÁTREIÍEEZáSE. '•Hosszú hónapok munkája után befejeződött a büntetőtörvény szék t^rvbevett átrendezése és ma már ailrodai személyzet uj helyiségeiben is minden fennakadás nélkül folytatták a napi nrunkát. Az igazsdgügyminisj?-téri ua előzetes Jóváhagyása után dr. Ssémák «enő, a büntetőtörvény szék elnöke és dr. Ávedik Félix, a büntetőtörvényszdk másodelnöke hónapokkal ezelőtt tartotta meg az első megbeszéléseket, hogyan vigyék keresztül a tervbavett átrendezést. Sz'iksége merült fel ennek három szempontból is. Először azért, hogy az irodai személyzet kényelmes, világos ós egészséges munkahelyeket kapjob, más dszor, hogy az összes irodák egy hfeigtex legyenek és végül, hogy az ügyvédek és a jogkereső közönaég gyorsan, fent akadás nélkül m3g tudja kapni a kért felviiágositásokat. Fontos volt ez az átrendezés az rt is, márt eddig az irattár 1 ognagyobb része a büntetőtörvény szék i*arkó-utcal épületének III, emelet-'. 1 , volt elhelyezve és a hatalmas súlya akták tömege valósággal veszélyeztette az épület stabilitását. 1851 évtől Ir-zdődŐlog vannak felhalmozva az iratok, körülbelül 600.000 bűnügyi:* k az irat al, amelyek évenként átlag 14,000 uj lattal szaporodnak. Az átrendezés során a III. eme léten léve iraté'rat leazá litották az épület alagsorába és közben ieo métermázsa sulyu fölöslegessé vált iratot selejteztek ki. Ávádik másodelnök irányítása mellett Perédi Gyula irodaigazgató és Zonda Géza irodafőtiszt gondoskodta 1- az átköltözködésről és a rendelkezésükre bo~ csájtott 5o-6o ember n-oonként 12 óra hosszat dolgozott a hurcolkodásnál. Az átrendezés ér-* ekében az épül r-t alagsorát teljesen kiürítették és pontos tervrajzok alapján készített polcokon helyezték el az óriási irattömeget, ugy, hogy még körülbelül öt évre vr.n hely az irattárban uj bűnügyi Iratok részére. Irattárbak rendezt*' 1- be azt a helyiséget is, ahol valami'-or híres, régi bűnügyek bűnjeleit tartogatták. Az egyik helyiségben őriték például Kiss Bélának, a oinkotal asszonyirtó tömeggyilkosnak bádog hordóit is, melyikbe áldozatait rejtette. Ezek a hordók tudvalévőleg már régebben a bűnügyi múzeumban vaunak, A selejtezés során l^en nagymennyi ségü érdekes kriminológiai brosúrát, könyveket és egyéb feljegyzéseket találtak és a mintegy 2ooo kötetnyi anyagot a Nemzeti Múzeum rendelkezésére bocsájtették. Az igy felszabadult III emeleti traktust rendezték be az irodák céljaira. Eddig ezek az irodák az épeket különböző e eletein voltak elhelyezve, ugy, hogy a bírósági szeu. lyset, valamint a jogkereső közönség is sok Időt pazarolt el emiatt. Most az összes irodák együtt vannak, egészséges, jói szellőztethető, kényelmes és világos h lyiségekben. Az így átrendezett épületrészt ma délelőtt mutatt'k be a sajtó képviselőinek s megállapítható, hogy ez 0 natalmas munka általános megelégedést és elismerést váltott ki az irodai személyzet és az ügyvéde' , valamint a jogkereső közönség körében, /f40T/ma.