Magyar Országos Tudósító, 1940. május/2

1940-05-22 [229]

-~ MEORÁG AL:/AZTA A BIRoSMOT, KETHÓDAPJ FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK. A pestvidéki törvényszék dr. várady Sándor-tanácsa ma tárgyalta Dudás Mihály ötvenhatéves volt MAV üzemi alkalmazott bűnügyét^ aki ellen az ügyészséf? kétrendbeli, felhatalmazásra üldözendő rágalmaz is vétsége miatt adott ki vádiratot. A vád szerint két évvel ezelőtt Dudás Mihályi a ke­leti pályaudvaron szaharin«s«mp-szés©n érték, ami miatt a MAV igazgató­sága állásvesztéssel -mjtotta. Egyben feljelentést is tettek elleno lo­pás miatt is s e'"t a bűnügyét a budapesti törvényszéken tárgyalták le f amely Dudás Mihályt f oírházbüntetésre itc-Ite . Ilyen előzmények után az állását vesztett MÁV-alkalmazott egy alkalommal Isaszeg főutcáján botrányt csapott, italos állapotban szidta a MÁV vezetőségét, majd néhány nap múlva beadvánnyal fordult a fe..ső­bir cs.a okho r ., amelyben rágalmazó kitételeket hasznait a vele 82emben el­járó törvényszéki bir ik ellen. Dudás Mihály a mai főtárgyaláson beismerte bűnösségét. Azzal védekezett, hogy elítéltetése után a leánya szegyenében a vonat elé ve­tette rácát, amely halálragázolta s ez a tragédia oly nyomokat hagyott a keikében, hor" ivásnak adta magát és a bűncselekményét is italos álla­potban követte el. A bizonyítási éllár«s lefolytatása, valamint a perbeszédek el­hangzása után a törvényszék tanácsa kétrendbeli, felhatalma ".ásva üldözen­dő rágalmazás vétségében találta bűnösnek Dudás Mihályt és k thonapi fog­házra Ítélte, Az Ítélet Jogerős, /MOT/ B, NYOLCHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY VASÜTI TOLVAJT. 1938 nyarán a főváros különböző pályaudvarain sorozatos lopások történ­tek, A detoktiveknek hosszas nyomozás után sikerült tettenérni az egyik tolvajt R-'cz Rosenfeld Ödön dr,-t, aki a keleti pályaudvaron dr. Lengyel Józseftől egy fényképezőgépet lopott el. Előállították a rendőrőrszobá­ra, ahol negmotozték és zsebében egy kulcscsomót és egy zsebkendőt ta­láltak, amelyeket egy előző lopás károsultjai sajátjuknak ismertek fel. Ezek alapján emelt vádat az ügyészség dr, R-'cz Rosenfeld Ödön tfol t ügyvéd, magántisztviselő ellen többrendbeli lopás büntette miatt, A vád­irat szerint Rácz 1§38 júliusában dr. Polgár Lajostól a déli pályaudvar­ról induló velencei különvonatról értékes bőröndöt; dr* Lengyel József­től a keleti pályaudvarról induló gyorsvonatról egy fényképezőgépet, Ko­vács Kálmán újságírótól pedig a nyugati pályaudvarin a szegedi gyorsról egy Írógépet lopott el. Az ügyet ma tárgyalta a törvényszéken vitéz dr, Vass Lajos bün­tetőtörvényszéki tanácselnök mint egycsbiró, Rácz Rosenfild Ödön dr. beismerte, hogy őr. Lengyeltől ellopta a fényképezőgépet, a többi lo­pást azonbsn tagad a. Védekezésében azt adta elő, hogy a másik két lo­pás időpontjában otthon tartózkodott. Az jrógóorol £ Sehwartz nevű em­bertől vette át, aki bement irodájába és kérte, hogy azt vegy^ meg. / szóló zálogaédulát egy A törvényszék ezután több tanút hallgatott ki, majd dr, Szilas­sy Pál kir. ügyész tartotta meg'vadbeszédét s egyben kérte a törvény­széket, hogy dr, Rácz Rosenffcldet, aki ellen a vizsgálóbíró más ügyben elfogatási parancsot adott ki, tartóztassa le, A védőbeszéd_elhengzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki dr, Rácz Rosenfeld Ödönt két­rendbeli lopás bűntettében és egyrendbeli lopás vétségében s ezért őt ¥eszbüntetésül nyolehónapi börtönbüntetésre- Ítélte,Az ítélet nem jog­erős. Az ügyészi indit"án-hoz képest a törvényszék elrendelte dr, Rácz Rosenfeld Ödön letartóztatását, /L.10T/ Na, .''

Next

/
Oldalképek
Tartalom