Magyar Országos Tudósító, 1940. április/2
1940-04-10 [226]
—ZTJ ESZÍE VilPSLMI CSOPORT, , ,/2, folytatás./ A vádirat Ismertetése után elsőnek Gruber Lajost ha*, tgatta ki az elnök. A vádlott tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy 1933-ban kezdett foglal-ózni a politikává;*, és mult év márciusában lépett a nyíl. skeres~tes pántba, ahova belépett vele együtt a volt hungarista pártnak mintegy lo.ooo tagja is. Először vldé/iszervezökent^müködött, később átvette az egész vidéki szervezés veretesét, s csak e~re"Togla sózott a nyilaskeres-tea pártban, A Képviselőválasztások során a tatai kerületben ""épett fel és ott választották meg képvise ové. Azóta is ál anöóan a vidéket j^rta a szerve-és érdekében és a parlamentben mindig a kisembere^ érr ebében szolalt fel. Propagan dával nem foglalkozott és semmiféle "felete propagandáról" nem tud. Hogy a pár^bcl kilépett képviselőit "özül egyeseket megvertek, erről csak a "apokbe' ertes-klt, tfem felel meg a valóságnak, hogy o bárkit is rábirt arra,hogy Halrasyt vagy mist megverjen. Teth Pált osak egyszer látta a mult év szeptemberében, amikor Zsengéi" ér képviselő kérte őt,adjon ajánló levelet,hogy Tóth Péi egy gyirban elhelye?kedhes?ék. Az elnök érdeseire Gruber ezután elmondta, hegy a megver*tés*kkel k-pcsolatos megbeszélésekről sem tud semmit, ilyen megbeszéleseken sem vett részt. Amikor sgyes képviselők a nyilaspártból kiléptek,«2 ő 411ásp©ntja ez volt: "lála Istennel, hogy elmentek!" A p ártban egyébként mindenki fe ; lélegzett a kilépések hirére. A kilépések bejelentése ls váratlanul történt, Egy alkalommal a képviselöh: zban osszegyültek a nyilas épvise'ck, ahol a felszólalás ár során Zimmer £épvisei.ő felszólalásában nyiltan kijelentette: "Kern tudjuk meggyőzni egymást, mert mi azt akarjuk, hogy adjátok át nekünk a vezet'stl"-Rácz Kálmán és Szendrői Kovács Gyula is falsz laltak Hubay Kálmán e:"en ezen a megbeszélésen. Gruber ismételten kijelentette, hogy a kilépések miatt semmiféle megtorló intézkedést nem határoztak el, a párt ezt nem tartotta károsnak, sot utá- J na határozott meg? rösödés következett be. A Szabadoainé féle esettel kapcsolatban Gruber Lajos elmondta, hogy Szabadosa Bél* ellen ,a viáéki szervezetektől több panasz érkezett a pártközpontba, hogy Wirth Károly n?vében pénzei-et próbál felvenni és fel» is vett, Ö erre utasitást adott, hogy a pártlapban köfcöijékj ha Szabadosi Béla továbbra ls pénzt követel bárkito_ is, adja" át -endSrnek. Október 4-én a kaposvári szervezet jelentette, hogy Szabadosi Bé"a fondorlatos módon egy uj Remington gépet vittel telük és kóoőbb a szervezet emiatt öünvádif el jelentést is tett ellene. - Ezt követéén történt - folytatta vallomásf-t Gruber - hogy Séra Árpád közölte ve"em: Seabadosiní sirvv kérte, hogy járjon el nálam fia érdekében, akit a csen-'örök már eresnek. Én mivel egy u*»i csa i* gyermeVéró volt szó, érintkezésbe léptem a kaposvári szervezettel és a megállapodás az volt, hogy ha Szabadosi Béla az irCö'st visszaadja, ugy a fe" je :ent-,st visszavonjék. Röviddel ezután Séra behozott a pártközpontba egy ócska Írógépet, ami nem a kaposvári szervezettől elvitt Írógéppel volt azonos. Kóbor, aki az ócska Írógépet átvette, mondotta is Sárának, hogy a kép nem azones, aki megigérte, hogy críntkez-sbe lép Szabadosiékkal. A dolog azonean el|tuzódott, uúre utasítésomra Kóbor levélben kérte fel Szabadosinét, jöjjön az András,y-uti pértköz• ontba, hogy ezt az Ügyet fia érdekében valahogyan elintézzük. Szabadosiné aztán meg is jelent egy úrra";, akire később'tudtam meg, hogy Egner Kálmánnak hívj ék ás valósággal rikoltozva rámtámadt: "'TJgyláÉ^eik maga csak meg akar engem vsarclni, hiszen .n már fizettem 2So pengőt," Erre nyugodt hangon közöltem vele, hogy a kaposvári szervezet a fia e ení fe" je 1 ent-,st csar akkor vonhatja vissza, ha vagy az elvitt uj Remington gépet adj^k vissza, vagy pad.- g annak éra fejében 3oo pengőt megtérlt nek. Szabadosiné továbbra is rendkívül ingerült han gon sértegetett, mire é n agy válaszoltam: "Nagyságos asszonyom, nem en } optam, hanem a fial Itt ne kiab-"jon, a saját szobámban legfe jebb nekem van jogom kiabálni. A befizetett 22c pengő pedig fia .kiTvl e,ikl-«eztáaainak fedezésére szolgál." /Eelyt. köv./Ma.