Magyar Országos Tudósító, 1940. április/1
1940-04-03 [225]
5. törvényszéki kiadás. Budapest, 154o, áprilisZU ÍTÉLET A SVÁJCI FUTÁROK VALUTAJGYSBEN /\ m folytatás/ Az elnök részletesen megindokolta a bíróság Ítéletét és uta t arra, hogy a felmerült adatok bizonysága szerint a bűnvádi eljárás elei e"\öbb Svájcba, majd onnan Parisba költözött Littner Teodor vezatáse mellett valóságos bűnszövetkezet alakult arra, hogy egyes országokbél külföldre csempésszék a "kimenteni szánt" összegeket és a futárok között szs-^pe^t Bosshardt Lujza és Eies er Henrik is, akik többször jártai: -lagyaro^sz-í gon, ahol összeszedték az előzetes megbeszélás alapján rendé-kezesre bocséjtott Összegeket. Beigazolást nyert s maguk a vádlottak is beismerték, hogy Epler Henrik dr. és Ein^ter Jenő egy ttesen őo.ooo pengőt adtak át Bosshardt Lujzának. Az indokolás szerint nyomatékos enyhíó körülmény a vádi ttak javára töredelmes, megbánó beismerésük, amely valutaügys-ben a legritkábban fordul elö. Ep.er és Binster javára szolgál az is, hogy nem haszonszersésbál, hanem Bineter rokonainak a megsegítése céljyból kö-rett-k el a 'cselek: ényt. Az Ítélet ellen ugy az elítéltekkel szemben súlyosbításért, mint a felmen-teett Leitner Gus?t':v terhére elitélés céljából jelentett be Schindler Dezső dr. k>r. ügyész semmiséül panaszt, Berman Ítéletében megnyugodott. Az elitélt v(ő~ottak Binetter kivételével szintén semmiségipanasszal éltek. Ezután vitéz Mátyásra*vy Erich dr. és Szentpétery Gyula dr. védók érelmére a törvényszék e*re::-öe te Binetter és Epler szabadlábra helyezését, a két svájci v'dlott tovább Ls fogva marad. /&iOT/Sy, ^ BETÖRÉSES "LOPASÉBT EGYÉVI BÖRTÖN. nád Illés büntetotörvényszéki egyesbiró mult év októberében tárgya-ta Pap Péter Pál asztalosmester lopási bűnügyé*-. A frád szerint Pap hónapokkal ezelőtt betört egy lakásba, ahonnan ékszereket, ezüst evőeszközt és más értéktárgyakat lopott el. A nyomozás során meg Is találtak nála egy zálogjegyet, amelyen a lepott értékek egy része szerepelt. Pap kihallgatása során azzal véde/ezett, hogy a Teleki-téren vásárolta egy ismeretlen emberto 1 25 pengő* ért a zálogjegyet s tagadta azt, ,hogy a betöréses lopást ő követts volna el. A bizonyításié'járás befejezése után a biró szünetet rendelt el s amikor tijbói megnyitotta a tárgyalást és beszólította a vádlottat a terembe, hogy előtte az it-letet kihirdesse, kiderült, hogy Pap Péter ?fl felöltőjét és lalapját az előszobában hagyva, megszökött. A törvényszék erre elfogató parancsot bocs'jtott ki ~ .ene és mnnev a* apján nemsokára kézre is kerítették. Kikérdezése alkalmával azt adts elő, hogy feleségének gyermeke született, félt, hogy súlyos büntetést szab ki reá a törvényszék és esetleg le is tartóztatják s ezárt távozott el, hogy gyermekét Láthassa. Időközben a törvényszék megállapította, hogy Pap P4ter Pál már többszörösen volt büntetve és a terhére rótt bűncselekmény feletti dönt f-s' hármastanács elé tartozik s ezért az iratok az ügy érdemleges e'birálása céljából a büntető törvényszék Schadl-tanácsa elé kerültek. A vádlott itt is ártatlanságét hangoztatta és megismételte előző védekezését. A törvényszék a bizonyít ósl eljárás adatai alapján bem azt állapította meg, h gy a betöréses lopást a vádlott követte el, hanem a vádtól áltérőleg orgazdaság eüntattéhen mondotta 1A bűnösnek PaD Péter Pált és ezért esryévi börtönre itél-