Magyar Országos Tudósító, 1940. február/1
1940-02-06 [221]
JLl'mUl'm EGY GYERMEKGYILKOS ANYÁJ. /. pestvidékitö rvényszék dr. Vársdy Sándor tanácsa ma tárgyalta. H»3stváth Mária kecskeméti leány bűnügyét, akit az ügyészség gyermekölés büntaBt^vel vádolt meg, mert kisleányát a |stárszentgyergy kö^s»éghe« taj*t©2Ó Baracs-pusztán embertelen kegyetlenséggel olyntttoon fojtotta me&, hogy «»«b£f>ad8* gyömöszölt a szájába. A bíróság zárt tárgyalásén folytatja le a bizonyitási eljárást, majd a tanácselnök a nyilvánost*! el8*t lűadttte ki Ítéletét, mely szerint Horváth Máriát a vád szerint bün|«nek mondotta ki és az enyhitő szakasz alkalmazás ával 'ithónepl fqgkázra Ítélte, A királyi ügyész és a gyermekgyilkos enya egyaránt megnyugodtak az Ítéletben és igy az jogerős lett. /MOT/B. ••»•»•» —- VILLAMOS JEGYCSAL ÁS ÉRT E*YHÓNAPJ »0»HÁZ. Dr. Merschitz Kálmán tanácselnök, mint egyesbirö ma tartott tárgyalást Morvái János pestszenterzsébeti napszámos bűnügyében, aki ellen a királyi ügyészség csalás büntette elmén emelt vádat. A vád szerint Morvái az elmúlt évben a 32-es villamos végállomásén egy utas által eldobott jegyet vett föl és ezzel a használt jeggyel utazott. Két polgáriruhás ellenőr figyelte Morváit, akit aztán - amikor a kalauz a jegyet kezelte - igazoltattak, . A vádlott beismerte, hogy használt villamosjeggyel utazott és azzal védekezett, hogy három gyermeke van, alkalmi munkából tartja fenn családját és igy kényszerűségből követte el a bünesolekmónyt. Dr. Serly Béla királyi ügyész vádbeszéde és á védőbeszéd után a törvényszék csalás vétségében mondotta ki bűnösnek a vádlottat és tekintettel arra, hogy már büntetve volt, egyhónapi fogházra itélte el. /MOT/Ma, KÉNYSZEREGYEZSÉG. A pécsi kir. törvényszék megindította a kényszeregyezségi eljárastÍ - Deák Aladárné szül. Steiher Rózsa pécsi be nem jegyzett kozmetikai cikkeket előállító illatszer, háztartási és fényképészeti kiskereskedő ellen* Vagyonfelügyelő dr. Penyo István pécsi ügyvéd. Követelések bejelentése február 26-ig az OHE, budapesti központjánál. /MOT/. — TELEFONAUTOMATA KIFOSZTÁSÁÉRT KÉTHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY MAGÁNTISZTVISELŐT . A kir. ügyészség vádja alapján ma vonta felelősségre Rád Illés tanácselnök, mint egyesbiró Horsi Károly magántisztviselőt, akit röviddel azelőtt tetténértek, hogy a WbBösmarty téren az egyik telefonautomatá-6 negdézámálta. A Sársaságnak a közelben tartózkodó ellenőre leplezte le Horsit, * i Mint megállapította: Horsi gittet dugott az automatának nyilasába ; ugy, hogy a bedobott 2o filléres fennakadt a osatornában és nem hozta létre a kapcsolást, de a pénz sem eshetett ki az alsó nyilason. Horsi egy drótdarabbal aztán kiszedte a gittet és a telefonálni akarok által addig bedobott 2o filléresek kiestek, amiket azután összeszedett. Aa automata társaság ellenőrének előadása szerint Horsi Károly ezzel a manipulációi ával naponta 15-2o pengővel károsította meg a Társaságot, mert különböző automatákat végigjárt és mindenütt összelopkodta igy a pénzt. A vádlott azzal védekezett, hogy csak kisebb összeget szedett igy össze és más automatát nem fosztott ki. A bizonyitási eljárás befejezése és a perbeszédek után a törvényszék Horsi Károlyt bűnösnek mondotta ki a terhére rótt bűncselekményben és ezért kéthonapi fogáhzbüntetesre Ítélte. /MOT/Ma.