Magyar Országos Tudósító, 1939. június/2

1939-06-26 [207]

/A"Magyar a magyarért ''mozgalom beszámoló nagygyűlése, . Foiytatás !»/ Ezután hangoztatta, hogy az elmúlt kilenc hónap alatt min­denfelől a legnagyobb jóindulatot, megértést találták és nem volt egyet­len eseb sem, hogy a kérő szó meghallgatást ne: talált volna* Imrédy Bóláné megemlékezett a munkabizottság tagjairól, azok­nak fáradtságot nem ismerő munkásságáról, Keresztes-Fiscber Ferenc belügyminiszter állott fel ezután szólásra, s beszédében többek között a következőket mondotta: - Az a ne­héz munka, amelynek eredményeit hallottuk, ebben a formájában befejező­dött,, Legyen szabad ebből az alkalomból azoknak a sok ezreknek nevében,­akik ennek a munkának áldásaiban részesültek, Főméitó s ágodnak ós az or­szág kormányzójánál-: hódolatteljes és hálás köszönetet mondanom,, Le hálás és őszinte köszönetet kell nyilvánítanom mindazoknak, akic ezt a nagy mun­kát végezték és azoknak eredményeiben részesek voltak. Ezután bejelentett©, hogy a kormányzó teljes elismeréssel ki­séri ezt a munkát és a mozgalom vezetőinek és munkás tagjainak elismeré­sét fejezi ki és közülÖk többeket a Magyar Vöröskereszt érdemkeresztével,^ illetőleg érdemérmével tüntott ki,Utána a Főméitó s águ asszony elismerését tolmácsolta, Bronts Gézámé a kitüntetitek nevében megköszönte az őket ért megtiszteltetést és a mozgalom vezetői és munkásai nevében Ígéretet tett, hogy törhetetlen hittel, akarattal fognak tovább dolgozni K a gymagyarország felépitésén e Jarcss Andor miniszter a visszacsatolt Felvidék lakossága ne­vében hódolatteljesen mondott köszönetet a Főméltó s águ Asszonynak, mint a magyar sziv mozgalmak fővédnökének, Hálás köszönetet mondott a "M a gyar a magyarért" mozgalom vezetőjének, Imrédy Bélánénak és annak a lelkes hölgy­vezérkarnak, akik a mozgalom munkásságában részt vettek. Itt ma a szeretet nagy alkotó tevékenysége előtt hajthatunk zászlót - mondotta a miniszter ­és mi férfiak, akik azt hisszük gyakran, hogy az államszervezés, a közi­gazgatás, általában minden szervező munka monopoliunk, nekünk csak a leg­nagyobb elismeréssel kell megállapítanunk, hogy ez a hölgygárda be*bizonyí­totta, hogy van olyan munkatér, ahol a hölgyek sokkal többet tudnak al­kotni, mint mi. Ehhez elsősorban sziv, piros sziv kell, A mindvésr* r lelkes hangulatban folyt beszámoló nagygyűlés Imrédy Belátta elnök zárószavaival ért véget, A nagygyűlés végén Keresztes-Fischer Ferenc oelügyminiszter kiosztotta a jelenlévő kitüntet?.-­teknek a kormányzói- kitüntetéseket, A kitüntettek névsora a hivatalos lap keddi számában jelenik meg./MOT/Na, NYUGALOMBA VONUL FARKAS ISTVÁN, A MADÁCH GIMNÁZIUM, TANÁRA. M e gható ün­nepséggé 1- búcsúzott a Ródor Pál tanügyi főtanácsoiürvezetw M a dách gimná­zium tcöb mint 3 évtizedes szolgálat után nyugalomba vonuló F a rkas I s tván tanári^lcRóder főtanácsos szép beszédben emelte ki F a rkas I s tván nagy kép­zettfégét, mély vallásos és hazafias érzését, lelkiismeretes, eredményes munkáját, a melyet a tanítványok százainak hálája kisér. F a rkas István , hosszú évekig állott, mint tanárelnök a Barcsay-utcai M a dách gimnázium :> gyorsíró körének élén és sok jeles gyorsiiwt nevelt a magyar ifjúságból, 'VA bucsuünnepségen részt vettek Farkas I s tván jelenlegi és régi tanítványai f és a tanítványok szülei is./MOT/B.gm h $ F r o d o m o_: F e nti'.'szives átvételét kéri dr. H a bán J Q nő / az M.T.i, munkatársa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom