Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2

1939-01-18 [197]

—ZU MEGVERT OTI ORVOS • . ,'/l. folytatás./ - Tessék megérteni a lelkiállapotomat - próbálta magyarázni tettét a vádlott munkás. Utána dr. Bottik Eleket hallgatta ki a törvényszék, A sértett orvos elmondta, hogy szép szóval megmagyarázta az asszonynak, hogy nem az ő hatáskörébe tartozik a táppénz iránti kérelam. elbírálása és elintézé­se, dó az asszony vitatkozott, majd gorombáskodni kezdett, amire ö kiuta­sította a szobából* Málnámé ekkor a retiküljével kétszer az arca felé sújtott és az ütés a mellén érte. Erre kituszkolta a folyosóra. Több tanút hallgatott ki az eljáró bíró. Szemtanuk vallották, hogy a házaspár erőszakos módon lépett fel és megtámadta az orvost. A tanubizonyitás befejezése ós a perbeszédek elhangzása, után a biróság bű­nösnek mondotta kl mindkottó'jüket hatósági közeg elleni erőszak vétségé­ben és ezért Molnár Józsefet háromheti fogházra, feleségét pedig hatvan pongo pénzbüntetésre Ítélte. Az indokolás szerint a törvényszék figyelőm­be vette az asszony javára a betegségéből eredő ingerült lelkiállapotát, férjénél pedig azt, hogy felesége védelmében támadt az orvosra. Súlyos­bító azonban.terhükre, hogy kötelességét teljesítő, nehéz, felelősségtel­jes munkát végző orvossal szemben követték el a bűncselekményt. - A bíróságnak fokozott mértékben kötelessége megvédeni a tor hes és felelősségteljes munkát végző orvosokat - mondotta a bíró az ita­lét kihirdetése során. Az Ítélet egyébként jogerős. /MOT/Sy• ZU ÖRKÉNYI GYILKOSSÁG /3. folytatás/ Az elnök rendeletére ezután az altisztek kicsomagolták és fel­mutatták a meggyilkolt Muhari János véres, tépett, lövésektől szaggatott ruhadarabjait, A vádlottak borzongva nézték a szörnyű bűnjeleket, majd az elnök indulatos hangon jegyezte meg: - Mégis csak felháborító, hogy ezeknek a hatalmas szakadások­nak, lövéstől eredő folytonossági hiányoknak a láttára egy hatósági or­vos azt állítsa, hogy itt öngyilkosság történt! A csendőrségi és vizsgálóbírói jegyzőkönyvek tényállításaival kapcsolatosan az elnök újból meg újból kérdéseket intéz a vádlott Muha­rinéhoz, aki mindenre csak ezzel felel: - Nem igaz, ami a jegyzőkönyvekben van, én ilyet nem mondtam! - Hogyan merészeli megvádolni hamis okirat készítésével a csendőröket és a vizsgálóbíró urat?! Maga ezenfelül a saját gyermekeit sem kiméli, azokat is igyekszik belerántani ebbe a fertőbe. Szegyeije magát! Ilyet még egy nőstényfarkas sem tesz, az is védi a kölykeit! ­hangzik az elnök erélyes szava. Ezzel özv. Muhari Jánosné kihallgatása befejeződött s a tör­vényszék - zárt ajtók mögött - megkezdte a bünpör fiatalkorú vádlottjá­nak kihallgatását. A gyilkosságban való bűnsegéd! bűnrészességgel vádolt fiatalkorú kihallgatása után dr, Szilágyi főtárgyalás! elnök közölte, hogy a törvényszék a tárgyalást holnap, csütörtökön délelőtt fél tiz órakor folytatja. Ekkor előreláthatólag sor kerül; a bűnügy huszonkét megidézett tonujának kihallgatására. /MOT/ Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom