Magyar Országos Tudósító, 1939. január/2
1939-01-18 [197]
A MUNKÁSN8 BALESETE MIATT HÁROMSZÁZ PENGŐ PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK EGY GYÁRTULAJDONOST. Ascher László, az Aecher és Antal József-féle f émdobozárugyár egyik tulajdonosa ellen a királyi ügyészség gondatlansággal előidézett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vadat s ma vonta őt felelősségre a bűnbe tőt örvény szék vitéz Ottrubay Dezső dr. elnöklésével Ítélkező tanácsa. A vád szerint mult év február 2-án Ascher gondatlanságának következtében Szálai Lajosné munkásnő jobbkezének egyik ujját a gép levágta. A vizsgálat megállapította, hogy az iparhatóság előírása szerint a baleseteket elhárító védőkészüléket be kellett volna kapcsolni, Ascher azonban ezt elmulasztotta és ezért történt a baleset. A vádlott nem ismerte be bűnösségét. Védekezése szerint nagyon sok volt a dolga a kérdéses napon és elfelejtette bekapcsolni a védőkészüléket. Utalt arra is, hogy a munkásnőnek ezt észre kellett volna vennie és szóvátenni. Miután ezt elmulasztotta, a felelősség legnagyobb részben reá hárul. Kihallgatták a tanukat, majd az elnök ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a munka megkezdése előtt kellett volna gondoskodni a vedőkészülék bekapcsolásároi t amit az iparhatóság szigorúan előír. A bizonyító eljárás lefolytatása és Buzássy Lajos dr rf királyi ügyész vád beszéde után bűnösnek mondotta ki a biróság Ascher Lászlót a vádszerinti gondatlanság miatt és ezért háromszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte e Az itélet nem jogerős. /MOT/ Sy. —- ELITÉLTEK EGY ANYÁT, AKI GYERMEKÉNEK HALÁLA MIATT KERÜLT A BMÓSÁG ELÉ. A büntotőtörvényszék vitéz Ottrubay Dezső tanácselnök elnöklése mellett ma tárgyalta Molnár Anna húszéves virágárusnő bűnperét. A királyi ügyészség gondatlansággal előidézett emberölés vétségével'vádolta meg Molnár Annát, akivel szemben az volt a vád, hogy öthónapos, Anna nevü kislányának halálát okozta. A kisleány mult év július 6-án halt meg és az orvosi vizsgálat megállapította, hogy tulajdonképpen a rossz táplálkozás és elhanyagoltság okozta a halált. A ház lakói egymásután jelentkeztek és bepanaszolták "Molnár Annát a vizsgálatot vezető hatósági személyéknél s azt adták elő, hogy a fiatal leányanya nem törődött a gyermekkel, nem gondozta s betegségében sem részesítette orvosi segítségben. A felmerült adatok alapján emelt azután a királyi ügyészség vádat az anya ellen. Molnár Annába mai főtárgyaláson sirva védekezett: - Van még másik két gyermekem is, keresetem azonban nincs. Agyererkek apja nem törődik semmivel, nekem kell mindenről gondoskodnom,. Tény, hogy nem tudtam eléggé táplálni a kicsimet, de nem volt pénzem tejre. - Miért nem ment a Stefánia szövetséghez? - kérdezte az elnöki * Voltam többször ott, de valamit fizetnem kellett volna a tejért és ennyi pénzem sem volt. - Megállapította a vizsgálat azt is, hogy a gyermek beteg volt és maga nem vitte orvoshoz. r - Nem gondoltam, hogy komoly beteg - válaszolta a vádlott. Ezután lefolytatták a bizonyító eljárást. Kihallgatták a vádlott nővel egy házbi n lakó Balázs Lajosnét, akinek tiz gyermeke van. Elmondta, hogy Molnár Anna a lakók megbotránkozására egyáltalán nem törődött a kislánnyal, délután elment otthonról és másnap hajnalban Jött haza, egy nyolcéves kisleány gondjaira volt bizva a gyerek. Végül is megszánta és adott néha tejet neki de a kislány már olyan leromlott egészségi állapotban volt, hogy az 6 gondozása nem segített. Megállapítást nyert a tárgyaláson, hogy a kisleány bőrén az ápolatlanság következtében sebek voltak, testsúlya mindössze két kiló husz deka volt, csontig le volt soványodva. Ismertette az elnök a Stefánia szövetség jelentését iá, amely szerint többször a vádlottnő lakására is küldtek és felhívták, hogy mutassa be a^kisleányt az orvosi rendelőben s jelentkezzék ingyentejért és tápszerért, de Molnár Anna nem mutatkozott. Valószínűleg azért, mert előzőleg megdorgálták a gyermek ápolatlansága miatt. /Folyt.köv./ Sy. t T,